
- 5-szörös szorzó szívinfarktusra, 2,7-szeres stroke-ra, 1,6-szoros rákra
- Új eszközt fejlesztenek a stroke kockázatának csökkentésére
- Orvosi cannabis alkalmazása sclerosis multiplexben
- Rékassy: a dupla orvoslétszám nem feltétlenül jelent minőségibb ellátást
- Érdekességek - Pár éve azt mondták neki, hogy nem fog tudni újra járni, most gólt lőtt
Az EEG-vizsgálatnak két módja létezik. Az egyik egy invazív eljárás, melynek során a koponyán át fúrt lyukon keresztül néhány mikron csúcsátmérőjű mikroelektródát helyeznek el az agyszövetben. Ezt a módszert általában állatkísérletek során alkalmazzák, bár manapság egyre gyakrabban használják embereken is, főleg epilepsziásbetegeknél az operáció előtt az epilepsziás góc pontos beazonosítására. Ilyenkor a kemény agyhártyába (dura mater) helyezik el az elektródákat.
A másik, noninvazív technikát általában embereken alkalmazzák, amikor a hajas fejbőrre kis ellenállású, fémből készült makroelektródákat helyeznek el a nemzetközi 10-20-as rendszer szerint.
A nemzetközi 10-20-as rendszer egy standardizált szabvány az elektródák elhelyezését illetően, amely négy anatómiai referenciapontot jelöl ki a, és ezen referenciapontok között az elektródákat 10, illetve 20%-os távolsággal helyezik el. A 10-20-as rendszerben az elvezetések helyét nagybetűvel jelölik, és a betűket követő páros számok a jobb, míg a páratlan számok a bal agyféltekére utalnak. Ugyanakkor manapság egyre elterjedtebb a módosított 10-10-es rendszer használta, amely esetben az elektródákat 10%-os távolsággal helyezik el a referenciapontoktól.
A vizsgálatok során 31, 63 vagy 123 elektródával dolgoznak, de akár kétszáznál több csatornán is történhet az elvezetés. Csecsemőkön végzett EEG során 21-nél kevesebb elektródát alkalmaznak, melynek száma függ a csecsemő életkorától és fejnagyságától.
Célja
Egy rutin klinikai EEG vizsgálat általában 20-30 percet vesz igénybe. Klinikai használatban az EEG-vizsgálatok több területen alkalmazhatóak:
• alkalmas arra, hogy az epilepsziás rohamokat megkülönböztessék más típusú rohamoktól, mint például a pszichogén eredetű vagy migrénes rohamoktól vagy például a szubkortikális mozgás zavaroktól
• epilepsziás rohamok esetén lokalizálhatóvá válik az epileptikus góc forrása, amely így műtéti úton pontosan eltávolíthatóvá válik
• megkülönböztethetővé teszi az organikus eredetű enkefalopátiát a pszichiátriai eredetű szindrómáktól
• az agyhalál tényének megállapítása
• kómában lévő betegeknél prognosztikai eszközként szolgálhat
• altatás alatt az alvás mélységének monitorozása

- 5-szörös szorzó szívinfarktusra, 2,7-szeres stroke-ra, 1,6-szoros rákra
- Új eszközt fejlesztenek a stroke kockázatának csökkentésére
- Érdekességek - Pár éve azt mondták neki, hogy nem fog tudni újra járni, most gólt lőtt
- Ha elfelejti, miért is indult, ha állandóan a kulcsát keresi
- Átlépte az 570 milliót az ismert Covid-fertőzések száma

-
ESOT Congress 2023
Athens
17-20 September 2023 -
EFIC CONGRESS: PAIN IN EUROPE XIII
Budapest, HUNGARY
20-23 September 2023 -
International Conference on Spreading Depolarizations 2023 (iCSD 2023)
Szeged, Hungary
October 2nd 5th, 2023

2023
15th European Board Examination in Neurology 2023
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
II. SZISZTÉMIÁS AMILOIDÓZIS NAPOK
TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM, 2023. október 27-28
II. SZISZTÉMIÁS AMILOIDÓZIS NAPOK, 2023. október 27-28
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Aktuális
Kérdései
2023

Társaság

nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság

tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság

terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság

embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság

Társaság

mai tevékenység elősegí-
tése.
Neurofiziológiai Társaság

nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság

kenységét illetően.
Társaság

reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság

iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga

ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság

se az oktatást.
Társaság

séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Társaság

Társaság
