Köszönjük a feleségem életét!
A harmadik életmentő trombektómiát, vagyis katéteres vérrög-eltávolítást is sikeresen elvégezték a győri stroke-centrumban.

Egy csornai család az édesanyát és feleséget kapta vissza hétfő este, mi pedig egy újabb megerősítést arra, hogy a stroke-kampányunk célba ért. „Kétszeresen is szerencsések vagyunk. Egyrészt azért, mert Csornán élünk, s a mentő néhány perc alatt kiért hozzánk.

Másrészt azért, mert már működik Győrben a stroke-központ, ahol vérrög-eltávolítást is tudnak végezni. Nem kellett ezért időveszteséggel számolva Budapestre szállítani a feleségemet" – mondja Maurer János. Felesége a harmadik olyan beteg, akinek az életét a legmodernebb stroke-ellátást jelentő trombektómiával mentették meg.

 

A szubintenzív részlegen ápolják egyelőre Maurer János feleségét. Kilátásai a gyors és szakszerű ellátásnak köszönhetően jók. Fotó: Mészáros Mátyás. Hétfő délután talált rá családja Maurer Jánosnéra az otthonában. Nem sokkal előtte lehetett rosszul, elesett, beszélni nem tudott, jobb oldala teljesen lebénult. Férje azonnal hívta a mentőket, így a legfontosabb első két szabályt betartotta: nem szabad késlekedni és szakszerű segítséget kell kérni. „A stroke-kampányukat ismerem, én is olvastam a cikkeket" – mondja a kórházi folyosón a férj, aki három gyermekével látogatni jött feleségét.

Dr. Németh Rita neurológus volt ügyeletben, amikor a hatvanéves asszonnyal beért a mentő Csornáról. „Súlyos állapotban volt a beteg, s több komplikációval is meg kellett küzdenünk. A kétszáznegyvenes vérnyomását lejjebb kellett vinni, de a vérsűrűségi faktor is behatárolta, milyen módszert alkalmazhatunk." Az idő pedig közben egyre múlt, az orvosi team végül úgy döntött, hogy a beteg érdekében a gyógyszeres vérrögoldás helyett azonnal elvégzik a trombektómiát. Este fél tíz volt, amikor a radiológus csapat elkezdte az operációt, vagyis benne voltak a kritikus hat órában.

A műtétet dr. Szabó Albert végezte el, aki szabadságát megszakítva vállalta az esetet. A stroke-kampány fontos része volt az is, hogy a győri stroke-centrumban ne csak a műszeres feltételek legyenek adottak a huszonnégy órás ügyeletre, hanem a szakembergárda is, aki a műtéteket bármikor, amikor szükséges, el tudja végezni. „Éjfélkor telefonálhattunk a kórházba. Amikor azt mondták, hogy a feleségem túl van a műtéten és jól van, elmondhatatlan megkönnyebbülést éreztünk. Láttuk, milyen állapotban volt, s csak reménykedünk, hogy az életét meg tudják menteni."

 

A neurológián is látják, érzik a kampány hatását – dr. Jávor László főorvos, illetve a beteget fogadó dr. Németh Rita is azt hangsúlyozta, hogy a család gyorsan cselekedett. Fotó: Mészáros Mátyás. Dr. Bartek Péter radiológus főorvos elmondása alapján valóban életmentő műtéten esett át az asszony, akinél nagyon súlyos következményekkel járt volna ez a stroke. A teljes főütőeret elzárta ugyanis a vérrög, amelyet kollégája sikeresen eltávolított. A műtét másnapján már biztató jeleket lehetett látni, tegnap pedig a jobb oldali bénulás megszűnt a betegnél. A beszéd egyelőre nem jött vissza, de a rehabilitáció során erre is minden esély megvan. Korábban egy ilyen agyi infarktuson átesett beteg sokkal rosszabb kilátásokkal indult volna neki a folytatásnak.

„Azt éreztük, hogy mindenki velünk együtt akarta, hogy a csoda bekövetkezzen, hogy ebből az állapotból vissza tudják hozni a feleségemet" – mondja végül hálával a hangjában Maurer János. Ez az összefogás végig jelen volt a kampány során, s az ilyen esetek üzenik annak a több mint ötezer embernek, aki adományával hozzájárult a sikerhez, hogy érdemes volt a Petz-kórház eszközparkját és a stroke-centrum fejlesztését támogatni. Sokszor leírtuk már, de ez mindig kedves kötelességünk marad: 32,5 millió forint jött össze a civilektől, illetve a győri önkormányzattól. Az élet pénzben nem mérhető, de ha segítségével megmenthető, akkor minden forint fényesen ragyog.

Azonnal hívjon mentőt, ha...

A stroke a szív- és a daganatos betegségek után a legtöbb halálesettel jár. A felnőttkori rokkantság egyik fő okozója. A kezelésnek a tünetek megjelenését követő 4–6 órán túl gyakorlatilag már nincs értelme, mert az érintett agyterület sejtjei elhalnak. Ezért élet-halál kérdése, hogy amilyen gyorsan csak lehet, a beteg eljusson a legközelebbi, stroke-ellátást adó kórházba.

Ha ezeket a tüneteket észleli önmagán vagy hozzátartozóján, a környezetében, azonnal mentőt kell hívni: ha a fél oldala lebénul. Arca, karja hirtelen zsibbad, érzéketlenné válik. A szájzuga félrecsúszik. Ha hirtelen nem tud beszélni vagy nem érti a beszédet. Ha hirtelen elhomályosul a látása vagy kettős látása alakul ki. Ha hirtelen kialakuló szédülést, egyensúlyvesztést, mozgási, nyelési zavarokat észlel.

 

kisalfold.hu



A MAGYAR NEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 39. KONGRESSZUSA
2024

A MAGYAR NEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 39. KONGRESSZUSA

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG KONGRESSZUSA
2024

MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG KONGRESSZUSA

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
18th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)
2024

18th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE
2024

MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Dr. Cserháti Péter
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.
Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!