Orvosok fizetése Amerikában
Az amerikai Glassdoor portál összegyűjtötte a legjobban fizetett állások listáját. Az adatokat maguk a dolgozók küldték be, ebből vontak átlagot. Az orvosok a lista élén állnak. az átlagkeresetük 180 ezer dollár.

Az első három legjobban fizetett állás közül kettő biztosan nem okoz meglepetést. Az ügyvédek, jogászok szerepelnek a második helyen. A fizetésekben természetesen szakterülettől és munkahelytől függően óriásiak az eltérések, de a kiszámított éves átlagkeresetük valamivel meghaladja a 144 ezer dollárt, ami kicsit több mint havi hárommillió forintnak felel meg.

 

 

Az sem okoz különösebb meglepetést, hogy a kutatásért és fejlesztésért felelős menedzserek szintén dobogósok. Éves fizetésük átlaga nem sokkal marad el a jogászokétól, ügyvédekétől, szintén meghaladja a 140 ezer dollárt.

Az viszont már kisebb meglepetést okoz, hogy a lista első helyén állók évente 180 ezer dollárt visznek haza (akárcsak a többi vizsgált szakmában, ez az összeg az alapfizetést jelenti) ráadásul ezen a területen a bérek 2014 és 2024 között az előrejelzések szerint 14 százalékkal fognak gyarapodni, ami kimagasló eredmény. A legjobban kereső dolgozók ma az Egyesült Államokban az orvosok. Havi 15 ezer dolláros alapbérrel.



A MAGYAR NEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 39. KONGRESSZUSA
2024

A MAGYAR NEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 39. KONGRESSZUSA

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG KONGRESSZUSA
2024

MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG KONGRESSZUSA

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
18th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)
2024

18th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE
2024

MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Dr. Cserháti Péter
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.
Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!