Fiataloknál még nem okoznak agyi elváltozásokat a kontakt sportok
Amerikai kutatók nagy elemszámú longitudinális vizsgálata szerint nem tapasztalhatók szervi vagy mentális elváltozások az amerikai futballt fiatal korukban űző felnőttek között még harmincas éveik végén sem.

 

A University of Colorado (Boulder, USA) kutatócsoportja az Orthopaedic Journal of Sports Medicine folyóiratban közölt cikkében arról számolt be, hogy egy hosszú időtávon és nagy populáción végzett felmérésük szerint nem okoz szervi vagy mentális elváltozásokat a kontakt sport a fiatal felnőttek körében.

Az elmúlt években súlyos botránysorozat rázta meg a profi amerikai futballbajnokság (NFL) berkeit, mivel több hivatásos exjátékosnál is súlyos agyi elváltozásokat, depressziót és szuicid hajlamot mutattak ki. A botrányból 2015-ben Concussion (Sérülés) címmel film is készült Will Smith főszereplésével. Sokan már kongatták a vészharangokat az egyetemi futball felett, mivel elképzelhető volt, hogy egyre kevesebb fiatal sportoló fogja az amerikai futballt választani, és veszélybe kerül a sportág utánpótlásbázisa. A mostani vizsgálat azonban cáfolni látszik ezeket a feltételezéseket, mivel egy 1994-2008 között végzett kohorsz vizsgálat eredményeiből indul ki, amely több mint 10 ezer fiatal felnőtt adatait tartalmazza.

A résztvevőket nem sportoló, kontakt sportot űző és non-kontakt sportot űző alcsoportokra bontották, majd összehasonlították a csoportok tagjainak beteglapjait. Az eredmények a várakozással szemben azt mutatták ki, hogy leginkább a semmilyen sportot nem űzők a veszélyeztetettek, náluk fordult elő legnagyobb arányban 20-as és 30-as éveik végén valamilyen mentális probléma (depresszió, öngyilkossági kísérlet vagy szuicid gondolatok). A kontakt sportokat űzők és a non-kontakt sportágat választók betegadatai között a kutatók nem találtak különbséget. A vizsgálat készítői az NFL-ben gyakrabban előforduló szervi és mentális elváltozásokat azzal magyarázzák, hogy a profi játékosok a sportolók egy olyan elit részcsoportját képezik, akikre nagyobb sebességük és tömegük miatt sokkal jelentősebb erőhatások hatnak, mint a felmérésben szereplő fiatalokra.

Forrás: MedicalOnline



A MAGYAR NEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 39. KONGRESSZUSA
2024

A MAGYAR NEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 39. KONGRESSZUSA

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG KONGRESSZUSA
2024

MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG KONGRESSZUSA

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
18th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)
2024

18th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE
2024

MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Dr. Cserháti Péter
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.
Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!