Elsődleges jelei a különböző mozgásproblémák, ám a fájdalom, az alvászavar és a depresszió is jellemzőek rá.

A tünetek általában fokozatosan jelentkeznek, először az egyik oldalon, majd a betegség előrehaladtával a másik oldalt is érintve. A betegség súlyosságától és előrehaladottságától függően a tünetek egyénenként változhatnak. Sajnos nagyon sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már a mindennapi tevékenységeiket is befolyásolják a panaszok.

A Parkinson-kór motoros tünetei

A Parkinson-kór három kardinális tünete a nyugalmi tremor (remegés), a rigiditás (izommerevség) és a bradikinézis (meglassulás). Ezekből a tünetekből 2 vagy 3 jelenléte szükséges a diagnózishoz. Az úgynevezett posturális instabilitás (ez az egyensúlyzavarok közé tartozik) a negyedik vezető tünet, de ez általában a betegség késői szakaszában jelentkezik.

1. Tremor (Remegés)

Remegésnek bizonyos testrészek akaratlan, ritmikus mozgását nevezzük. Oka az izmok gyors, alernáló összehúzódása és elernyedése.

A tremor két fő csoportja:

Fiziológiás/normál tremor - Időről időre a legtöbb emberben előforduló remegés, melyet stressz, izgalom, félelem vált ki, és leginkább vizsgahelyzetben vagy nagy nyilvánosság előtti szereplés alkalmával jelentkezik. Bizonyos gyógyszerek és kimerültség hatására a tünetei erősödhetnek.

Patológiás/abnormális tremor - Ezek akkor jelentkeznek, ha az idegrendszerben valamilyen zavar áll elő. Az oka lehet egyrészt a központi, másrészt a perifériás idegrendszerben. Ide tartozik a nyugalmi tremor, melynél a remegés pihenésnél jelentkezik, s valamely cselekvés hatására csökken, illetve az akciós tremor, mely akaratlagos mozgások kivitelezése közben jelentkezik. Jellemző, hogy a céltárgyhoz közelítéskor a remegés fokozódik. Jellemzően a kisagy bármilyen eredetű károsodása okozhatja, de gyakran pszichés eredetű.

2. Rigiditás (Izomfeszülés)

Az orvosi szaknyelvben azt nevezzük rigiditásnak, amikor a végtag passzív mozgatásával szemben megnövekszik az ellenállás, és az izmok képtelenek a teljes relaxációra (elernyedésre). Normál esetben, ha az izom összehúzódik, az ellentétesen működő izmok ellazulnak. Az összehúzódó izmokat agonistának, az ellazuló izmokat antagonistának nevezzük.

A mozgások során általában egy izom feszülését az ellentétes izom ellazulása kíséri. Ez a Parkinson-kóros betegnél nem így történik, ezért nehézkesebbé válik a mozgás. Náluk az agonista (feszülő) és antagonista (lazuló) izmok egyidejűleg feszülnek meg és húzódnak össze. Az ellenállás lehet folyamatos, ezt nevezzük ólomcső tünetnek, vagy oszcilláló, amit fogaskerék-tünetnek nevezünk. A vizsgálata általában a beteg ellazult csuklójának hajlításával és feszítésével történik.

3. Bradikinézia (Meglassulás)

Az állapotra az akaratlagos mozgások lassúsága jellemző, melyek nem csak lelassulnak, hanem azok elindítása és lefékezése is nehézkessé válik. A beteg tartása görnyedtté válik, melyet a tartási instabilitás, a bradikinézia és a rigor (rigiditás) együttese okoz. A járás csoszogóvá, apró léptűvé válik. Különösen jellemző az indulásnál, fordulásnál vagy felállásnál. A bradikinézia a Parkinson-kóron kívül más betegségeknél is előfordulhat, ilyen pl. a Huntington-kór. A bradikinézia megnyilvánulhat az arc mimikájának csökkenésében (hypomimia, lárvaarc) és az írás során jellegzetes apró betűkben (micrographia).

További lehetséges tünetek

Gyakori a Parkinson-kórosaknál, hogy a betegség hatására megváltozik a testtartás és a mozgás. A járás lassabb, csoszogó jellegű lesz, nehezebb az egyensúly megtartása, ami eséseket okozhat, különösen a betegség előrehaladott állapotában. Az esések tipikusan a betegség első tüneteit követő 5-10 évben válnak rendszeressé, különösen, ha hirtelen akar a beteg irányt váltani, vagy egyszerre több dologra kell koncentrálnia (pl. valamit visz). Növeli az elesés kockázatát a görnyedt testtartás, a remegés, az egyensúly instabilitása, az alacsony vérnyomás és a látásproblémák.

Az esések azért veszélyesek, mert ficamokat és töréseket okozhatnak (különösen, ha a beteg csontritkulásban is szenved), mely tovább rontja a beteg életminőségét. Ezért figyeljünk oda, hogy minél inkább balesetmentessé tegyük a beteg otthonát.

Gyakoriak a kommunikációs nehézségek is. Sokaknál tapasztalható a beszéd/válaszadás meglassulása vagy halk, suttogóvá válása, a testbeszéd nehezítettsége a remegés, illetve az arcizmok merevsége miatt, valamint az írásnehézség. Mindezek miatt a betegeket gyakran félreértik, mivel nem vagy csak lassan tudják kifejezni érzéseiket.

További tünetek közé tartozik még az alvászavarok jelentkezése, a depresszió és a szorongás, valamint a fájdalom és a kimerültség. A betegség későbbi fázisában nyelési problémák és memóriazavar is tapasztalható.

Mikor forduljon orvoshoz?

Keresse fel orvosát, ha Önnél bármely, a Parkinson-kórral összefüggésbe hozható tünet jelentkezett. Ha Önnek nem Parkinson-kórja van, akkor is fontos a tünet hátterében álló ok azonosítása (pl. a remegés a Parkinson-kór korai tünete, azonban a leggyakoribb remegés-típus az úgynevezett esszenciális tremor, ami nincs összefüggésben a Parkinson-kórral). Bár a Parkinson-kórt korai stádiumában nem könnyű felismerni, a pontos diagnózis felállítása kulcsfontosságú a megfelelő kezelés beállításához, amely lassítja a tünetek romlását.

A Parkinson-kór fő kockázati tényezői:

Életkor - A betegség csak nagyon ritkán alakul ki a 20-as években, jellegzetes módon középkorú vagy idősebb egyénnél jelentkezik. A kockázat folyamatosan nő a kor előrehaladtával.

Örökletesség - Egy vagy több közeli hozzátartozó, akinek Parkinson-betegsége van, fokozza a kockázatát annak, hogy Önnél is kialakuljon a kórkép, bár az Ön kockázata ilyenkor is 5 százalék alatti.

Nem - Férfiaknál kicsivel gyakrabban alakul ki Parkinson-betegség, mint nőknél.

Rágcsálóirtók és növényvédő szerek - Rágcsálóirtó vagy növényvédő szerekkel való gyakori érintkezés mérsékelten növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát. Fokozott a kockázat mezőgazdasági munkát végzőknél és azoknál, akik kútvizet isznak.

Csökkent ösztrogénszint - Az alacsonyabb ösztrogénszint kismértékben növeli a Parkinson-kór kockázatát. Ez azt jelenti, hogy azok a nők, akik a menopauzát követően nem részesülnek hormonszubsztitúciós terápiában (vagyis nem kapnak női hormonokat) vagy azok, akiknek a petefészkét eltávolították, magasabb kockázatúak. A hormonpótló kezelésben részesülő nőknél, úgy tűnik, csökken a kockázat. A hormonterápia azonban nem minden hatásában kedvező, az ösztrogén és a progeszteron valamelyest növelik az emlőrák kockázatát. Orvosával beszélje meg, hogy az Ön esetében mi a legmegfelelőbb!

Forrás: WebBeteg