Rákkeltő ételszínezéket tiltanak be - Neurology
Rákkeltő ételszínezéket tiltanak be
Mivel nem zárható ki, hogy a titán-dioxid élelmiszer-színezék rákkeltő, ezért betiltják.

Az EFSA több ezer tanulmány elemzése után jutott arra a következtetésre, hogy az E171 adalékanyagnak DNS-t károsító hatása és rákkeltő nem zárható ki. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) vizsgálatai alapján az Európai Bizottság a titán-dioxid betiltását javasolja - jelent meg a Guardianban.

A titán-dioxidot napvédő krémekben is használják - mivel erősen szórja és visszaveri a fényt -, azonban az élelmiszeriparban is elterjedt, leginkább ételszínezőként a fehér élelmiszerekben. A fehér csokoládét, a rágót, a szószokat, mártásokat, de még a porcukrot is ezzel színezik nem egy gyártónál. Sőt, használják gyógyszerek és fogkrémek színezésére is.

Több kutatást is végeztek - laboratóriumit és állatkísérleteket is -, amik alapján azt fontos tudni, hogy bőrön keresztül nem képes megbetegíteni, ugyanis csak a szarurétegig képes eljutni. Vagyis "csak" az ételekkel együtt a szervezetbe juttatva okozhat betegséget.

Franciaország már betiltotta a használatát, azonban eddig nem volt egységes szabályozás rá. Magyarországon, és más országokban is a mai napig engedélyezett.

Forrás: EgészségKalauz



  • 35th European Neurology Congress
    London, UK
    14-15 june, 2021
  • 7th Congress of The European Academy of Neurology (EAN)
    Virtual
    19-22 june, 2021
  • Magyar Fejfájás Társaság kongresszusa
    Siófok (Hotel Panoráma)
    2021. december 10-11.

14th World Congress on Controversies in Neurology

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

7th EAN Congress

Virtuális konferencia

Tovább

INTERNATIONAL MEDIS AWARDS FOR MEDICAL RESEARCH

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Elnökség megválasztása

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!