Stroke felvilágosítás új célközönsége: az óvodások
Magyarországon is útjára indult a MESE-hősök a kisiskolások és óvodások számára

A stroke kezelésében elért jelentős eredményekben szerepe volt a lakossági felvilágosító kampányoknak is. Régóta hangsúlyoztuk az írott és elektronikus media, ill. a járvány előtt személyes találkozások során is, hogy mely tünetek esetén kell azonnal stroke-ra gondolni és mentőt hívni.

Ez a kampányelem hatékony volt, a beavatkozások száma évről évre növekszik. Érzékelhető ugyanakkor, hogy még mindig sok beteg időablakon túl érkezik a kórházba és elesik a thrombolysistől, thrombectomiától. Ennek egyik oka az, amelyre a lakossági kampányok eddig nem tudtak hatni: nincs, aki a beteghez mentőt hívjon. Az ok nagyon szomorú, de egyszerű is: a beteg egyedül él, így Ő, akinek sok esetben beszédzavar a stroke tünete, nem tud mentőt hívni. A környezetben pedig sokszor nincs segítőtárs. A gyermekek általában külön élnek vagy napközben dolgoznak. Viszont az idősebbek gyakran vannak együtt óvodáskorú unokáikkal, mert utóbbiak pl. betegség miatt hiányoznak az óvodából. Ez a felismerés adta a merész ötletet: ezt a kisgyermek korosztályt kell megszólítani. Az Angels Initiative nemzetközi szervezet karöltve a Nemzeti Stroke Prevenciós és Rehabilitációs Ligával és az ezek székhelyéül szolgáló Új Szent János Kórház Neurológiai Osztály - Stroke Centrumával, magyarországi alkalmazhatóságra adaptálta az óvodások számára megalkotott stroke ismertető programot. A minta vagy "teszt" óvoda a Kórház szomszédjában álló Hegyvidéki Mesevár Óvoda. Az Országos Mentőszolgálat a szakmai érdeklődésen túl azért is bekapcsolódott a munkába, mert ma már okostelefonnal rendelkezésre áll az OMSz Életmentő applikációja „Segítségre van szükségem 104”. Az óvodai program eredetileg szerepjátékot utánoz, az egyes szereplők mutatják be az arc, a kar bénulását, a beszédzavart, majd az unoka mentőhívását. Mindenképpen „tesztelni” akartuk a fogadtatást gyerekek körében, a Mesevár Óvodában szülői értekezletet tartottunk, elnyertük a hozzátartozók egyhangú támogatását. A bevezetés tervezett időpontját azonban a járvány keresztül húzta. Ekkor kellett módosítani a tervet: a jelen helyzetben egy mesekönyv került megalkotásra és szintén magyarországi adaptációra. A kísérleti program 2020. november 26-án indult zoom formájában. A kórházi szobából élő kapcsolatot létesítettünk az óvodával. Ott a nagycsoportosok köréből kiválasztott több, mint 10 kisgyerek nézte a programot úgy, hogy mind itt, mind ott (a vezető óvónő és munkatársai segítségével) együtt haladtunk a mesekönyv olvasásával. A bevezető rész kb. 10 percet tartott, a továbbiakat hasonló időtartamra tervezzük. A zoom lezárását követően az óvónők még egyszer átvették a gyerekekkel a bemutatott részt, az 1 héttel később esedékes rész előtt pedig játékosan ismételnek.

Meg kell jegyezni, hogy a program megvalósulásában sokaknak van (és lesz a továbbiakban is) múlhatatlan érdeme: Bátyai Éva (Mesevár Óvoda vezetője és munkatársai), Jan Van der Merwe (Angels Initiative), Dr. Csató Gábor és Dr. Pápay György (OMSZ), Pete Kinga (Angels Initiative Magyarország). Az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő Vezetése, a Neurológiai Osztály – Stroke Centrum orvosai, a XII. kerületi EFI (Egészségfejlesztési Iroda) munkatársai sokat tettek a cél elérése érdekében.

Mindegyikőjüknek köszönjük a segítséget.

Dr. Folyovich András PhD

Dr. Béres-Molnár Katalin Anna

Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő

Neurológiai Osztály – Stroke Centrum



A MAGYAR NEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 39. KONGRESSZUSA
2024

A MAGYAR NEUROLÓGIAI TÁRSASÁG 39. KONGRESSZUSA

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG KONGRESSZUSA
2024

MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG KONGRESSZUSA

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
18th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)
2024

18th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE
2024

MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG ÜNNEPI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Dr. Cserháti Péter
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.
Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!