Titokzatos neurológiai betegség terjed Kanadában
2015-ben egy titokzatos neurológiai betegség ütötte fel fejét a kanadai New Brunswick tartományban. 2021 márciusának végéig 43 esetet regisztráltak.

A 2015-ben egy titokzatos neurológiai betegség ütötte fel fejét a kanadai New Brunswick tartományban. 2021 márciusának végéig 43 esetet regisztráltak, a The Guardiannek nyilatkozó források ugyanakkor a közelmúltban már több mint 150 esetről beszéltek – írja az IFLScience. A beszámolók alapján több olyan, egy-egy érintettel szoros kapcsolatban álló személyről is tudni, akinél utóbb szintén jelentkeztek a tünetek.

Az ismeretlen okú New Brunswick-i neurológiai szindróma számos fokozatosan rosszabbodó tünettel, így viselkedésváltozással, alvás- és memóriazavarokkal, hallucinációkkal, koordinációs problémákkal, valamint izomfájdalommal jár. A betegségről azt követően szerzett tudomást a sajtó, hogy 2021 elején kiszivárgott a New Brunswick-i közegészségügyi hivatal egyik belső irata. 2021 tavaszáig 48 esetről számoltak be, melyeket mind a tartományban regisztrálták. A 48 megbetegedésből 9 végződött halállal.

A helyi egészségügyi hatóságoknál dolgozó források szerint azonban az esetek száma már a 150-et is meghaladhatja.

9 betegnél ráadásul a rendellenesség látszólag közeli kontakt révén alakult ki. Az érintettek között genetikai kapcsolat nem volt.

A betegség első észlelésekor egyes kutatók rámutattak, hogy a tünetek sokban hasonlítanak a Creutzfeldt-Jakob-kóréra (CJD), amelyet módosult, fertőző ágensként viselkedő fehérjék, úgynevezetett prionok okoznak. 2021 októberében viszont bejelentették, hogy a pácienseken végzett tesztek alapján nem prionbetegségek idézik elő a tüneteket.

Egy másik potenciális magyarázat, hogy egy, a vízben előforduló cianobaktériumok által előállított neurotoxin áll a megbetegedések hátterében. A szakértők ezt a lehetőséget azért zárták ki, mert nagyon kevés páciens érintkezhetett a veszélyes algavirágzásokkal.

A New Brunswick-i hatóságok januárban fognak kiadni egy jelentést a rendellenességről. A belső források szerint ugyanakkor a vizsgálathoz nem kapták meg a szakértők a szükséges forrásokat, és attól tartanak, hogy az esetek többségét téves diagnózisnak fogják ítélni.

fotó - PHIL BOORMAN / GETTY IMAGES

hur24



  • Magyar Stroke Társaság XVI. Kongresszusa, a Magyar Neuroszonológiai Társaság XIII. Konferenciája és a VI. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlése
    Siófok (Hotel Azúr és Hotel Yacht)
    2022. szeptember 1-3.
  • Gárdonyi Parkinson Továbbképző Napok
    Gárdony, Vital Hotel Nautis
    2022. szeptember 2-3.

17th World Congress on Controversies in Neurology (CONy)

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Magyar Fejfájás Társaság XXVII. kongresszusa

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Magyar Rehabilitációs Társaság XLI. Vándorgyűlése

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Akkreditált online tanfolyam 2022

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!