Új módszerrel a Parkinson-kór tünetei ellen
A Southmead Kórház (Bristol) sebészei egy aprócska mély agyi stimulációs (DBS) készüléket használtak a Parkinson-kór által okozott rendellenes agysejtminták felülírására.

 Tony Howells volt az első olyan személy, akin elvégezték a kísérleti kezelést 2019-ben, és szerinte a hatás „elképesztő” volt.

Összesen huszonöt beteget választottak ki a kísérletre, ami jövő évben zárul. "A műtét előtt sétálni mentem a feleségemmel, és 182 méterre jutottam az autótól. Meg kellett fordulnom és visszamennem, mert egyszerűen nem tudtam járni. Aztán a műtét után pontosan egy évvel később ismét elmentem sétálni, és 4 km-t mentünk, és még tovább is mehettünk volna" – nyilatkozta Tony Howells a BBC-nek.

A Parkinson-kór hagyományos műtétei során egy meglehetősen nagy méretű akkumulátort ültetnek be a mellkasba, a bőr alatt a fej tetejéig futó vezetékekkel. Az új DBS-rendszer a valaha létrehozott legkisebb, a koponyába ültetett implantátumhoz tartozó apró akkumulátor-rendszerrel működik. Ezután elektromos impulzusokat juttat közvetlenül az agy célzott területeire. Ehhez elektromos szondákat vezetnek a koponyán keresztül mélyen az agy közepébe, a subthalamikus magjaiba.

Az új műtét elvégzése három órát vesz igénybe, körülbelül feleannyi időt, mint korábban a nagyobb akkumulátorral.


(pharmindex)



EAN
AUTUMN
SCHOOL
2023

EAN AUTUMN SCHOOL

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
15th European Board Examination in Neurology
2023

15th European Board Examination in Neurology 2023

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
2023
II. SZISZTÉMIÁS AMILOIDÓZIS NAPOK
TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM, 2023. október 27-28

II. SZISZTÉMIÁS AMILOIDÓZIS NAPOK, 2023. október 27-28

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
A neurológia
Aktuális
Kérdései
2023

Akkreditált online tanfolyam 2023

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Dr. Tóth István
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.
Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!