A 21 pontos BCS segítségével azt vizsgálhatjuk, hogy egy adott személy hogyan teljesít a lent felsorolt 12 egészséggel kapcsolatos szempont tekintetében, amelyek az egészség fizikai, életmódbeli és szociális-érzelmi összetevőin alapszanak.
A Brain Care Score egy olyan egyszerű eszköz, ami világszerte bárki számára segítséget nyújthat abban, hogy jobban gondját viselhesse az agyának
- mondta Dr. Jonathan Rosand, a Massachusetts General Hospital McCance Center for Brain Health társalapítója és a BCS vezető fejlesztője.
Az új tanulmány meggyőző bizonyítékokat szolgáltat azzal kapcsolatban is, hogy a BCS emelése nem csak egészségesebbé és ellenállóbbá teszi az agyat az olyan betegségekkel szemben, mint például a demencia és a stroke, hanem reményt adhat arra is, hogy a segítségével védekezhessünk a depresszió ellen. A kutatócsoport több mint 350 000 olyan személy egészségügyi adatait használta fel, akiket 2006 és 2010 között vettek fel a UK Biobank tanulmányba.
A BCS négy fizikai összetevője közé a következők tartoznak:
a vérnyomás,
a koleszterinszint,
a hemoglobin A1c (a vércukorszint hosszú távú mutatója),
és a testtömegindex (BMI).
Az öt életmódtényező:
a táplálkozás,
az alkoholfogyasztás,
az aerob tevékenységek (testmozgás, sport),
az alvásminőség,
és a dohányzás.
Végül pedig három szociális-érzelmi szempontot is figyelembe vesznek a számítások során, amelyek:
az emberi kapcsolatok minősége,
a stresszkezelés,
illetve az élet értelmének a megtalálása.
Izgalmas eredményekre derült fény
Minél magasabb összesített pontszámmal rendelkezik valaki a fentiekben felsorolt szempontok alapján, az ő esetében annál kisebb az agyi betegségek kialakulásának a kockázata. Az eredmények szerint, ha fizikailag aktívak maradunk, egészségesen táplálkozunk, minimalizáljuk a dohányzás és az alkoholfogyasztás mértékét, megtartjuk az egészséges testsúlyunkat és sikerül elkötelezettnek maradnunk a szociális életünk mellett is, akkor ezeknek a korai intézkedéseknek számos előnyét élvezhetjük majd a későbbiekben, és nem csak a szív- és érrendszerünk egészsége, illetve a demencia termén.
Meglepő módon az eredményekből az is kiderült, hogy még a fiatalabb felnőttek körében is jelentős kapcsolat mutatható ki a kiindulási BCS és depresszió kockázata között.
Ez egyáltalán nem meglepő, ugyanis például az Alzheimer-kór esetében, már évtizedekkel korábban elkezdődnek azok az agyi változások, amelyek végül memóriavesztéshez vezetnek
- mondta Dr. Richard Isaacson, megelőző neurológus.
A szakember hangsúlyozza továbbá, hogy a depresszióval küzdő idősebb felnőtteknek is fontos nyitottnak lenniük a kezelésre és segítséget kérniük orvosuktól, legyen szó akár terápiáról, akár antidepresszánsokról. A kezelés további előnyei közé tartozhat, hogy néhány korai kutatás szerint bizonyos antidepresszánsok még lassíthatják is azoknak a fehérjéknek a felhalmozódását az agyban (ilyen például béta-amiloid), amelyek később az Alzheimer-kór kialakulásához vezethetnek.
Címlapkép: Getty Images
Forrás: CNN-penzcentrum.hu

- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
- Ez a gyümölcs csökkentheti a vérrögök kialakulásának kockázatát

-
EFIC EUROPEAN PAIN FEDERATION CONGRESS 2025
Lyon, France
24-26 April, 2025 -
Magyar Epilepszia Liga XVII. kongresszusa
Balatonfüred
2025. május 15-16. -
MAGYAR FEJFÁJÁS TÁRSASÁG
Siófok
2025. május 16-17. -
EUROPEAN STROKE ORGANISATION CONFERENCE (ESOC)
Helsinki, Finland
21-23 May, 2025

2024

VIDEÓSOROZAT
2024

OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság

nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság

tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság

terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság

embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság

mai tevékenység elősegí-
tése.
Neurofiziológiai Társaság

nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság

kenységét illetően.
Társaság

reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság

iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga

ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság

se az oktatást.
Társaság

séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Társaság

Társaság
