A stroke után akár azonnal is elkezdődhet a regenerálódás, attól függően, hogy az agy mely területei voltak érintettek, mekkora kiterjedésű volt a károsodás, valamint sikerült-e meghatározott időn belül megkezdeni a terápiát.
Javulásra az agyi érkatasztrófát követő fél évben számítanak a szakemberek. A Floridai Egyetemen végzett vizsgálatokban viszont olyan betegek vettek részt, akiknél egy évvel vagy még hosszabb idővel a protokoll szerint elvégzett rehabilitáció után is tartós képességcsökkenés állt fenn - olvasható kutatást ismertető Science Daily hírportálon.
A programban 39 ember vett részt, akik 12 héten át heti öt alkalommal napi öt órában részesültek fizikoterápiában. A kutatás során azt vizsgálták, hogy miként alakíthatók ki a stroke következtében megszakadt "normális" ingerületátviteli pályákat helyettesítő idegi "kerülőutak".
A projekt keretében három különböző rehabilitációs módszert teszteltek. Ez egyrészt motoros tanulási rehabilitáció volt, amelynek során a betegek úgy tanulták meg a mozdulatokat, ahogy például a tenisszel ismerkedő személy gyakorolja a szervákat. A rehabilitáció e fajtájánál a betegnek minél tudatosabban kell elvégeznie az adott mozdulatsort, ehhez folyamatosan ismételnie kell a gyakorlatokat.
A második csoportban elektromos impulzusokkal stimulálták az alkar izmait, a harmadik csoport számára pedig "robot vezérelte" programot dolgoztak ki: a résztvevők egy speciális szoftver irányításával a monitoron hajtották végre a feladatokat úgy, hogy az alkarjukat és a kézfejüket rögzítették, csupán a könyökükkel és a vállukkal végezhettek mozgásokat.
Míg az első csoport napi 5 órában végezte a motoros rehabilitációt, a másik kettő csupán 3,5 órát szentelt ezeknek a gyakorlatoknak, a fennmaradó másfél órában vagy elektromos izomstimulációban részesült vagy a monitoron végezte a gyakorlatokat.
Az eredményeket értékelve Janis Daly, a Floridai Egyetem professzora
elmondta, hogy az intenzív fizikoterápia hatására a páciensek visszanyerték a motoros funkciókat. A háromféle rehabilitációs módszer sikeressége között viszont nem tapasztaltak szignifikáns eltérést.
"Egyes betegeknél jelentős javulás állt be, míg másoknál kisebb volt az előrelépés. Némelyek olyan komplex feladatok ellátására váltak képessé, amelyet nem tudtak volna a fizikoterápia előtt végrehajtani. Így akadt beteg, aki a kezelés előtt képtelen volt a kanalat a szájához emelni, a fizikoterápia után önállóan tudott enni" - magyarázta Janis Daly.

- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
- Ez a gyümölcs csökkentheti a vérrögök kialakulásának kockázatát

-
MAGYAR TUDOMÁNYOS PARKINSON TÁRSASÁG (2025. évi továbbképzés)
Gárdony
2025. augusztus 29-30. -
8TH CONGRESS OF THE EUROPEAN FORUM FOR RESEARCH IN REHABILITATION
Budapest, Hungary
28-31 August, 2025 -
36TH INTERNATIONAL EPILEPSY CONGRESS
Lisbon, Portugal
30 August – 03 September, 2025 -
Magyar Stroke Társaság XIX. és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XVI. konferenciája
Győr
2025. szeptember 11-13

2024

VIDEÓSOROZAT
2024

OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság

nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság

tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság

terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság

embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság

mai tevékenység elősegí-
tése.
Neurofiziológiai Társaság

nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság

kenységét illetően.
Társaság

reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság

iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga

ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság

se az oktatást.
Társaság

séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Társaság

Társaság
