Magyar Fejfájás Társaság

Elnök:
Dr. Párdutz Árpád
Intézmény:
Szegedi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Neurológiai Klinika
Rövid bemutatkozás
A Magyar Fejfájás Társaság elsődleges célja a fejfájás betegségek kivizsgálásának, minél hatékonyabb kezelésének és ellátásának előmozdítása szakmai és tudományok eszközök felhasználásával. Működése kiterjed a fejfájás prevenciójára és kutatására is. A Társaság életében legfontosabb esemény a minden év májusában megrendezésre kerülő kongresszus, ahol a fejfájással és annak határterületeivel foglalkozó neves hazai szakemberek tartanak színvonalas előadásokat. Több alkalommal szerveztek tudományos üléseket, melyre a fejfájással foglalkozó elismert külföldi szaktekintélyeket is meghívják.
A Társaság további célkitűzései:
- Kongresszusok, konferenciák, szimpóziumok, viták szervezése
- Kapcsolatépítés más nemzeti és nemzetközi szervezettel, társasággal és egyesülettel
- Javaslattétel a szakterületét érintő döntések, fejlesztések, jogszabályok kidolgozásában
- Közreműködés a saját szakterületét érintő kutatás, oktatás és tudománypolitikával kapcsolatos feladatok megoldásában
- Alapítványok létrehozása
- Tagjai útján tagként képviselteti magát a nemzeti és nemzetközi tudományos szakmai szervezetek munkájában
A Magyar Fejfájás Társaság vezetőségi tagjai:
Elnök: Dr. Párdutz Árpád
1. Dr. Altmann Anna
2. Dr. Áfra Judit
3. Dr. Ertsey Csaba
4. Dr. Gesztelyi Gyöngyi
5. Dr. Kerényi Levente
6. Dr. Pálinkás Éva
7. Dr. Pfund Zoltán
8. Dr. Sátori Mária
9. Dr. Tóth Marianna
10. Dr. Valikovics Attila
11. Dr. Vécsei László
Felkért tisztségviselők:
Dr. Majláth Zsófia – titkár
Dr. Tajti János – pénztáros
Dr. Gács Gyula - tanácsadó

- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
- Ez a gyümölcs csökkentheti a vérrögök kialakulásának kockázatát

-
Válogatott fejezetek a neurológiából
BKIK - 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
2025. február 22. -
CONTROVERSIES IN NEUROLOGY (CONy) 2025
Prague, Czech Republic
20-22 March, 2025 -
INTERNATIONAL TRAINING COURSE OF THE EUROPEAN SOCIETY OF NEUROSONOLOGY AND CEREBRAL HEMODYNAMICS 2025
Budapest, Hungary
02-05 April, 2025 -
EFIC CONGRESS 2025
Lyon, France
24-26 April, 2025

Új kínai-magyar együttműködés
2024
2024

BETEGTÁJÉKOZTATÓ
VIDEÓSOROZAT
2024
VIDEÓSOROZAT
2024

MULTIMÉDIA
OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
ÁLLÁSHÍRDETÉS
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Magyar Stroke
Társaság
Társaság

Prof. Dr. Szapáry László
A Társaság megalakításá-
nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Magyar Idegsebészeti
Társaság
Társaság

Dr. Novák László
A Magyar Idegsebészeti Társaság célja a magyar idegsebészet fejlesztése, a tagok tudományos ismere-
tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Magyar Fejfájás
Társaság
Társaság

Dr. Kerényi Levente
A Társaság működése ki-
terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Magyar Neuropathológiai
Társaság
Társaság

Dr. Pál Endre
A Társaság fő célkitűzése a betegség megelőzésé-
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Magyar Idegtudományi
Társaság
Társaság

Prof. Dr. Hernádi István
A Társaság azokat a szak-
embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Magyar Neuroradiológiai
Társaság
Társaság

Dr. Várallyay Péter
A Társaság célja a hazai neuroradiológiai szaktudás fejlesztése, a hazai és külföldi oktatási és szak-
mai tevékenység elősegí-
tése.
mai tevékenység elősegí-
tése.
Magyar Klinikai
Neurofiziológiai Társaság
Neurofiziológiai Társaság

Prof. Dr. Fekete István
A Társaság nemcsak mint tudományos egyesület tevékenykedik, de feladatá-
nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Magyar Neuroimmunológiai
Társaság
Társaság

Dr. Rózsa Csilla
A Társaság célja tagjainak szakmai tevékenységét elősegítve állást foglalni az egyes szakterületek tevé-
kenységét illetően.
kenységét illetően.
Magyar Gyermekneurológiai
Társaság
Társaság

Prof. Dr. Hollódy Katalin
A gyermekgyógyászat és idegsebészet szakembe-
reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Magyar Tudományos
Parkinson Társaság
Parkinson Társaság

Prof. Dr. Kovács Norbert
A Társaság fő célkitűzése a betegség megelőzésé-
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Magyar Alvásdiagnosztikai
és Terápiás Társaság
és Terápiás Társaság

Dr. Kunos László
A Társaság célja, hogy informálja a lakosságot az alvászavarok lehetséges hátteréről, következménye-
iről, illetve kezelési módjai-
ról.
iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Magyar Epilepszia
Liga
Liga

Prof. Dr. Janszky József
A Társaság célja a felnőtt és gyermek epilepsziás betegek orvosi, rehabilitá-
ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Magyar Klinikai Neurogenetikai
Társaság
Társaság

Dr. Boczán Judit
A Társaság célja tagjainak szakmai tevékenységét elősegítve állást foglaljon a neurogenetikai vizsgálatok irányelveiről, a therápiás törekvésekről és elősegít-
se az oktatást.
se az oktatást.
Magyar Neuroszonológiai
Társaság
Társaság

Dr. Németh László
A Társaság célja a közös szakmai irányvonalának kialakítása, fejlesztése, a szakmai alapkövetelmény-rendszer kidolgozása, egy-
séges képzési rendszer kialakítása.
séges képzési rendszer kialakítása.
Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Társaság

Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Társaság

Dr. Cserháti Péter
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.