A nők memóriája gyorsabban romlik
Az enyhe kognitív zavarral (MCI) élő idősebb nők állapota nagyjából kétszer olyan gyorsan romlik, mint a hasonló problémával küzdő férfiaké – állapították meg amerikai kutatók, akik arra keresték a választ, hogy az Alzheimer-kór miért sújtja inkább a nőket, mint a férfiakat.

Egy látszólag egészség 65 éves nőnek egy a hathoz, míg egy azonos korú férfinak egy a tizenegyhez az esélye arra, hogy Alzheimer-kór alakuljon ki nála élete hátralévő részében - idézi az MTI a tanulmányt, amit az Alzheimer Szövetség Washingtonban zajló nemzetközi konferenciáján hoztak nyilvánosságra.

A kutatók korábban úgy vélték, hogy a különbség a nők hosszabb várható élettartamával magyarázható, ám ma már egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy valami más oka van a betegségre való nagyobb fogékonyságuknak. A tudósok olyan jeleket azonosítottak, amelyek már az Alzheimer-kór tüneteinek megjelenése előtt utalnak erre a sebezhetőségre.
 

A Duke Egyetem szakemberei az Alzheimer-kór kialakulásának fokozottabb kockázatát jelentő enyhe kognitív zavarral élő 400 férfit és nőt vontak be a tanulmányukba. A kutatók átlagosan négy, bizonyos esetekben nyolc éven át vizsgálták a résztvevők kognitív képességeit.

A memória- és gondolkodási képességeket mérő teszteken a férfiak eredménye évente egy, a nőké két ponttal romlott.

A tanulmány készítői szerint a különbség az életkorral, a képzettségi szinttel és az Alzheimer-kór kialakulásának nagyobb kockázatával együtt járó ApoE-4 jelű génváltozat jelenlétével sem magyarázható. Ugyanakkor a vizsgálat nem volt elég nagy léptékű és hosszú időtartamú annak megállapítására, hogy a nőknél magasabb volt-e a kockázata a teljes demencia kialakulásának, valamint hogy az ő állapotuk miért romlott gyorsabban.



Új kínai-magyar együttműködés
2024

Együttmükődés a stroke-kutatás területén

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
BETEGTÁJÉKOZTATÓ
VIDEÓSOROZAT
2024

BETEGSÉGEKRŐL HITELESEN

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MULTIMÉDIA
OKTATÁSI
ANYAGOK
2024

Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
ÁLLÁSHÍRDETÉS
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024

Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Dr. Cserháti Péter
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.
Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!