Feladatok
Elsőként a tájékozottságot mérik egy 0-10 pontig terjedő skálán, időbeli és térbeli kérdések feltevésével, majd tesztelik a beteg emlékezését. Megneveztet a szakértő hátrom tárgyat és kéri a beteget, hogy ismételje ezeket ugyanabban a sorrendben.
A feladatok közé tartozik, amikor megkéri a beteget a szakember, hogy hetesével számoljon visszafele 100-ról indulva. Ezzel megállapíthatók a számolási készségekkel és a figyelemmel kapcsolatos problémák. A következő feladatban elbetűzteti az érintettel a „világ” szót visszafelé. A helyes sorrendben mondott betűk és számok alapján történik a pontozás.
Ezek után, ha a beteg a korábban említett három szót meg tudja ismételni, nincs gond az emlékezetével, az értékelés során három pontot kaphat. Az orvos még két tárgyat neveztet meg a vizsgálat helyszínén ez után. Két pont jár a feladat teljesítésére. Egy pontot ér, ha az orvos által elmondott „Semmi ha, és semmi de” mondatot a betegnek sikerül megismételnie, ezt követően az utasításra adott reakcióit is felmérik. A részfeladatok sikeres végrehajtása 1-1-1 pontot ér.
Az olvasás-értést is mérik a teszt során. El kell olvasni egy nagybetűvel írott szöveget és a leírtak alapján cselekedni. A sikeres feladat megoldásért egy pont jár. A következő feladatban a szakember arra kéri a személyt, hogy írjon egy üres lapra egy mondatot, amelynek alanyt és állítmányt is tartalmaznia kell és érthetőnek kell lennie. Ezért szintén egy pont adható. Az utolsó feladat rajzolással kapcsolatos. Két, egymást metsző ötszöget kell pontosan lemásolnia a betegnek, ami, ha sikerül, egy pontot kap az érintett. A teszt elvégzése 5-10 percet vesz igénybe, mérhetővé teszi a demencia súlyosbodásának mértékét az idő előrehaladtával.

- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
- Ez a gyümölcs csökkentheti a vérrögök kialakulásának kockázatát

-
CONTROVERSIES IN NEUROLOGY (CONy) 2025
Prague, Czech Republic
20-22 March, 2025 -
INTERNATIONAL TRAINING COURSE OF THE EUROPEAN SOCIETY OF NEUROSONOLOGY AND CEREBRAL HEMODYNAMICS 2025
Budapest, Hungary
02-05 April, 2025 -
MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG
Kecskemét
2025. április 10-12. -
EFIC EUROPEAN PAIN FEDERATION CONGRESS 2025
Lyon, France
24-26 April, 2025

2024

VIDEÓSOROZAT
2024

OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság

nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság

tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság

terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság

embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság

mai tevékenység elősegí-
tése.
Neurofiziológiai Társaság

nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság

kenységét illetően.
Társaság

reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság

iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga

ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság

se az oktatást.
Társaság

séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Társaság

Társaság
