Nagy összegű pályázatot hirdetett meg honlapján a kormány: a 7,4 milliárdos támogatást a háziorvosi és házi gyermekorvosi körzetek megújítására, illetve egészségmegőrző programok kialakítására lehet felhasználni. Ebben az évben nem ez az első intézkedés, amely az alapellátás fejlődését célozza – az idén kiutalt tízmilliárdos támogatást jövőre is megkapják a praxisok.
Az alapellátást biztosító intézmények szolgáltatási és infrastrukturális feltételeinek korszerűsítésére lehet támogatást nyerni a kormány legfrissebb pályázati kiírása szerint. Ennek összértéke 7,4 milliárd forint, az elnyert támogatás pedig jövőre több területen is felhasználható.
A kiírásra jelentkezhetnek a közfinanszírozott háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi rendelők, azon belül is a védőnői tanácsadónak vagy hajléktalanok ellátására létrehozott helyiségek működtetői, akik így nemcsak a meglévő rendelők felújítását, átépítését vagy bővítését fedezhetik az esetlegesen elnyert összegből, hanem a védőnői munkára és a fedél nélküliek ellátására – adott intézményen belül – új helyiség kialakítására is kaphatnak támogatást. A kiutalt összeg ezeken felül költhető eszközbeszerzésre olyan tevékenységek végzéséhez, amelyek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozási szerződéseiben szerepelnek, illetve a „minőségi ellátás biztosításához elengedhetetlenek”, vagyis a pályázati pénz költhető műszer, gép vagy egyéb informatikai eszköz megvásárlására is.
Lehetőség nyílik iskola-egészségügyi ellátáshoz szükséges helyiség – iskolaorvosi, iskola-fogorvosi rendelő – kialakítására, amennyiben az adott háziorvosi rendelővel egy helyiségben működik. Azok az ellátóhelyek azonban nem tartoznak a kedvezményezettek körébe, amelyek közoktatási intézményben kaptak helyet. A pályázási lehetőség kiterjed az egészségfejlesztési, megelőző ellátások körére is, tehát például várandós torna, szülőszerepre felkészítő csoportfoglalkozások, csecsemőknek, kismamáknak, gyermekeknek szóló csoportos programokhoz, szűrővizsgálatokhoz alkalmas és nélkülözhetetlen, többfunkciós terek kialakításához.
Mindezeken felül a kedvezmények kiterjedhetnek járműbeszerzésre, személygépkocsi, kerékpár vásárlására, az alapellátás végzéséhez már használatban álló járművek tárolásához szükséges garázs, tároló kialakítására és felújítására. A pályázat támogatja a családbarát környezet megteremtését is, tehát anyagi többletet lehet nyerni például gyermekmegőrzők, játszósarkok kialakítására is a várótermekben.
Ismert, az alapellátás-fejlesztés részeként ebben az évben összesen tízmilliárd forintot osztottak szét a háziorvosi körzetek között, amely így egységenként havi százharmincezer forintos többletet jelentett. Az összeget jövőre is megkapják a praxisok, így az 2016-ban akár bérek emelésére, kiegészítésére is használható.
Ponthatárok a képzésben
Kiírták a kormány honlapján azt a határozatot, amely a jövő évi felsőoktatási felvételiknél az állami ösztöndíjjal támogatható orvosi, egészségügyi képzési területeken megszabott minimum ponthatárokat tartalmazza. A dokumentum alapján részösztöndíjas képzés egyik szakterületen sem indítható. A teljes finanszírozásért a minimális követelmény általános orvosoknál 380, fogorvosoknál 390, gyógyszerészeknél 385, ápolóknál, mentőtiszteknél, gyógytornászoknál, dietetikusoknál, szülésznőknél 280, míg az orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai felsőoktatási szakképzésben 240 pont. A határozat teljes terjedelmében a kormány honlapján érhető el.
Forrás: Profikaneten.hu

- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
- Ez a gyümölcs csökkentheti a vérrögök kialakulásának kockázatát

-
CONTROVERSIES IN NEUROLOGY (CONy) 2025
Prague, Czech Republic
20-22 March, 2025 -
INTERNATIONAL TRAINING COURSE OF THE EUROPEAN SOCIETY OF NEUROSONOLOGY AND CEREBRAL HEMODYNAMICS 2025
Budapest, Hungary
02-05 April, 2025 -
MAGYAR GYERMEKNEUROLÓGIAI TÁRSASÁG
Kecskemét
2025. április 10-12. -
EFIC EUROPEAN PAIN FEDERATION CONGRESS 2025
Lyon, France
24-26 April, 2025

2024

VIDEÓSOROZAT
2024

OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság

nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság

tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság

terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság

embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság

mai tevékenység elősegí-
tése.
Neurofiziológiai Társaság

nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság

kenységét illetően.
Társaság

reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság

iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga

ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság

se az oktatást.
Társaság

séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Társaság

Társaság
