Agyműtétje közben szaxofonozott
Az orvosok gyakran úgy távolítják el a betegek agyából a tumort, hogy a páciens az egész műtét alatt ébren van. Ez történt a 27 éves spanyol Carlos Aguilera esetében is, aki a 12 órás operációja közben kedvenc hangszerén játszott.

Az orvosok szerint ez az összetett műtét olyan, mintha egy pókot szeretnénk eltávolítani a lekvárból: a test nagy részét ki tudjuk emelni, de egy láb beleragadhat, leszakadhat. Ezért a betegeket műtét előtt érzéstelenítik, de nem altatják el – így műtét közben meg tudják figyelni a reakcióikat, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy túl nagy részt távolítanak el, sem az, hogy nem vágják ki a teljes daganatot. Ezért műtötték ezen a furcsa módon a spanyol szaxofonost is – olvasható az Independent online portálon.

 

fotó-independent.co.uk

„A műtét végső szakaszában, mikor eltávolítottuk a tumort, nagyon fontos volt, hogy játsszon. Ugyanis éppen nagyon közel voltunk az agynak ahhoz a részéhez, amely a hallásért felel” – mondta az idegsebész, Guillermo Ibanez. A nem mindennapi, életmentő műtétet Aguilera videón is rögzítette, majd később megnézte.

„Úgy éreztem magam, mintha a tengerparton feküdnék. Még így is, hogy visszanéztem a videót, nehéz elképzelni, hogy közben valójában mi történt” – mondta.

„Két hónapja még egy hordágyon feküdtem. Most pedig azt mondhatom, hogy az élet vár rám, szinte újjászülettem.”

A műtét 12 órán át tartott, 16 szakember vett részt az operációban.

 

Forrás: Profikaneten.hu



Új kínai-magyar együttműködés
2024

Együttmükődés a stroke-kutatás területén

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
BETEGTÁJÉKOZTATÓ
VIDEÓSOROZAT
2024

BETEGSÉGEKRŐL HITELESEN

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MULTIMÉDIA
OKTATÁSI
ANYAGOK
2024

Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
ÁLLÁSHÍRDETÉS
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024

Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Dr. Cserháti Péter
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.
Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!