Rengeteg betegség megoldására keresik a gyógyírt Szegeden
Uniós támogatással indult kutatási program Szegeden, amelyben az idegrendszeri, gyulladásos és izomszövet károsodással járó betegségeket fogják vizsgálni – olvasható az Inforádió cikkében.

A négyéves programban elsősorban a kinureninek szerepét fogják vizsgálni az ideg-, immun- és izomrendszer működésében.

"A kinureninek az emberi szervezetben is megtalálható vegyületek, amelyek az egyik esszenciális aminosav, a triptofán lebontása során keletkeznek, részt vesznek az immunrendszer működésében, és fontos szerepet játszanak az idegrendszeri kórképek kialakulásában" – mondta el Vécsei László akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) neurológiai klinikáját vezető professzor.

A közelmúlt kutatásai során bebizonyosodott, a kinurenin-szint változott a migrénes eseteknél, de például a Huntington-kór kialakulásában, és a szklerózis multiplex betegségében is szerepe lehet ennek a vegyületnek.
"A programban dolgozó szakemberek egy részének együttműködése több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, amely eredményeként több szabadalom is született, a többi közt a migrén, a Huntington-kór és a gyulladásos kórképek kezelésére – mondta Vécsei László.

Az 1,46 milliárd forintos uniós támogatást elnyerő projektben az SZTE három karáról 16, míg MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjából három kutatócsoport vesz részt. Az akadémikus hangsúlyozta, a szabadalmakhoz vezető kutatási eredmények, a szakmai publikációk megjelentetése mellett a program kiemelt célja a tudományos utánpótlás nevelése. A kezdeményezés segíti a tehetsége fiatalok Magyarországon tartását azzal, hogy értékes munkát végezhetnek és tudományos fokozatot szerezhetnek" - olvasható a cikkben.

 

inforadio



Új kínai-magyar együttműködés
2024

Együttmükődés a stroke-kutatás területén

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
BETEGTÁJÉKOZTATÓ
VIDEÓSOROZAT
2024

BETEGSÉGEKRŐL HITELESEN

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
MULTIMÉDIA
OKTATÁSI
ANYAGOK
2024

Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább
ÁLLÁSHÍRDETÉS
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024

Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet

Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!

Tovább

Online Kommunikáció


Kövesse Ön is figyelemmel a Magyar Neurológiai Társaság bejegyzéseit a közösségi oldalakon, ahol folyamatosan tájékozódhatnak a legfrissebb hazai és nemzetközi szakmai hírekről.


Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Dr. Budai Erika
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Dr. Cserháti Péter
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.
Keressen minket a facebook-on
és a twitteren is!