Nem régibben kapott engedélyt az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságtól (FDA) a világ első okostablettája, amelyekben apró, nyeléskövető szenzorok érzékelik, hogy a beteg bevette-e azt. Az Abilify MyCite digitális gyógyszer a mellé fejlesztett, beteg által viselt tapasszal kommunikál, azon keresztül küldi az adatokat egy telefonon futó alkalmazásba - írja a The Verge.
A gyógyszerbe épített homokszem méretű, szilíciumból, rézből és magnéziumból álló érzékelő a lenyelés után néhány perccel, a gyomorsavval érintkezve automatikus jelzést küld a beteg mellkasára felragasztott tapaszra, amely Bluetooth-szon keresztül továbbítja az applikációba a tablettával bevitt hatóanyag dózisát és időpontját. A tapaszt hétnaponta kell cserélni, az apró szenzor pedig természetes úton távozik a szervezetből. Nemcsak a gyógyszerszedést, de a beteg hangulatát és alvási periódusait is folyamatosan monitorozza, de méri a lépés- és pulzusszámát, ezekről pedig adatokat generál, amelyek alapján jelentést küld az orvosnak.
És ez a jelentés a problémája a szakértőknek is, akiknek egy része adatvédelmi visszaéléseket vizionál, másik része pedig a betegek nyomkövetővel felszerelése miatt a magánélethez való jog ellehetetlenítéséről beszél. Szerintük ezt már csak egy lépés választja el attól, hogy a nem együttműködő betegeket megbüntessék. "A digitális tabletta egészségügyi szempontból indokolt, de ha helytelenül használják, inkább a bizalmatlanságot erősíti" - idézi cikkében a New York Times Ameet Sarpatwarit, a Harvardi Orvostudományi Intézet vezetőjét.
Az okosgyógyszer szedését persze önkéntes alapon vállalják a betegek, és a beleegyezésük is szükséges ahhoz, hogy egy családtagjuk vagy kezelő orvosuk is hozzáférhessen ezekhez az adatokhoz egy weboldalon keresztül.
A digitális gyógyszer különösen az olyan pszichiátriai betegeknél lehet hasznos, akik korábban, életük első pszichotikus epizódján átesve hajlamosak voltak félbehagyni a kezelést, ha egy idő után jobban érezték magukat - utalt a cikkben szintén megszólaltatott Columbia Egyetem és a New York-i Presbiteriánus Kórház igazgatója arra, hogy a rendszertelen gyógyszerszedés a betegre és az egészségügyre nézve is káros és költséges. Ugyanakkor még idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, milyen betegségek esetén vezet eredményre a betegek ellenőrzött gyógyszerszedése. Az okospirulát ugyanis egyelőre csak a skizofréniás, bipoláris depresszióval küzdő betegek kezelésére engedélyezték. De a Wall Street Journal már arról ír, hogy az FDA felkészült arra, hogy az Abilify digitális verziójának forgalomba kerülése után más tabletták gyártói is benyújtják majd jóváhagyási kérelmeiket. A japán Otsuka gyógyszeripari vállalat és a Proteus digitális egészségügyi szervezet okosgyógyszerét 2012 óta tesztelik, és a jelenlegi tervek szerint jövőre kerülhet piacra.
Egyébként hasonló célból fejlesztettek intelligens tapaszt az asztmás betegek kezelésére is. A bluetooth-szal felszerelt intelligens inhalátorral és a mellkasra ragasztható tapasszal egybekötött Respia töltőállomás például szintén egy alkalmazás segítségével kommunikál egymással. A szilikonos tapasz a bőrön keresztül, az orvosi sztetoszkóphoz hasonlóan, folyamatosan figyeli a felső légutak állapotát, és érzékeli, ha a légzés szaporább vagy nehézkesebb lesz.
„Ezeket a rohamot előrejelző, apró jeleket sokan nem veszik észre, pláne munka közben, amikor a legkevésbé figyelnek magukra. Pedig az asztma folyamatos önellenőrzést igénylő betegség” – fogalmazott Katherine Kawecki a Respia eszköz feltalálója, aki maga is évek óta küzd ezzel a légúti betegséggel. Tavaly novemberben a krónikus légzőszervi betegségek kezelésének innovátoraként meg is kapta az okostapaszért járó James Dyson-díjat.
kreativ.hu

- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
- Ez a gyümölcs csökkentheti a vérrögök kialakulásának kockázatát

-
MAGYAR TUDOMÁNYOS PARKINSON TÁRSASÁG (2025. évi továbbképzés)
Gárdony
2025. augusztus 29-30. -
8TH CONGRESS OF THE EUROPEAN FORUM FOR RESEARCH IN REHABILITATION
Budapest, Hungary
28-31 August, 2025 -
36TH INTERNATIONAL EPILEPSY CONGRESS
Lisbon, Portugal
30 August – 03 September, 2025 -
Magyar Stroke Társaság XIX. és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XVI. konferenciája
Győr
2025. szeptember 11-13

2024

VIDEÓSOROZAT
2024

OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság

nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság

tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság

terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság

embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság

mai tevékenység elősegí-
tése.
Neurofiziológiai Társaság

nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság

kenységét illetően.
Társaság

reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság

iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga

ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság

se az oktatást.
Társaság

séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Társaság

Társaság
