- Magyar topvállalat éléről igazolt tanácsadót Hegedűs Zsolt
- A stroke-betegek testhelyzetének megfelelő pozicionálása
- Csak indokolt esetben menjünk este a sürgősségi osztályokra
- Korszerű ultrahang-technológia segíti a stroke-on átesett betegek rehabilitációját Debrecenben
- Fiatal özvegy, váratlan kérdéssel. Hogy is lehetne átgondolni egy ilyen újszerű, váratlan helyzetet?
Merkely Béla a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, Magyarországon nagy valószínűséggel közel vagyunk a nyájimmunitás eléréséhez vagy már el is értük, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes emberek, családok, akik nem oltatták be magukat, nem fertőződhetnek meg.
.jpg)
Szabad lehet a nyár
Felhívta a figyelmet arra, hogy azok között, akik nincsenek beoltva, továbbra is lehetnek súlyos lefolyású, akár halállal végződő megbetegedések is. Azt mondta, arra számít, hogy tovább csökken a kórházban lévők száma, és mihamarabb egyszámjegyűre csökken a napi halálesetek száma, majd a járvány a nyár folyamán „teljes mértékben eltűnik”.
Merkely Béla szólt arról is, hogy aki már átesett a koronavírus-megbetegedésen, annak – nemzetközi adatok szerint – elég egy védőoltás beadása is. Ahol volt bizonyított fertőzöttség, ott az első vakcina az úgynevezett „booster”, azaz gyorsító hatású oltás – mondta, kiemelve: aki viszont nem esett át a betegségen, annak nagy szüksége van a második oltásra is, mert az fogja jelentős mértékben emelni a szervezetben az ellenanyag szintjét és növelni a sejtes immunitás aktivitását.
A szakember szavai szerint tehát aki átesett a betegségen, annak egy oltásra van szüksége, aki viszont nem, annak kettőre, és ha ezek megvannak, akkor az ember biztos lehet abban, hogy jelentős betegség nála már nem tud kifejlődni.
Harmadik oltás, antianyagszint
Arra a felvetésre, hogy vannak, akik szerint – mivel a második oltás után nincs a szervezetükben elég antitest – szükséges lenne egy harmadik oltás is, Merkely Béla elmondta: az ellenanyagszint pontosan nem mérhető.
Közölte, sokféle ellenanyag keletkezik, a fertőzöttségi állapotoktól, oltásoktól függően „más és más típusú védettség alakul ki”, ezeket pedig nem lehet „egy az egyben összehasonlítani”. Hozzátette: az is számít, hogy az oltás vagy átfertőzöttség mikor történt.
A szervezet úgy alakítja ki a védettségét, hogy közvetlenül a megfertőződés vagy oltás után átmenetileg folyamatosan nő az ellenanyagszint, majd – mivel nincs rá szükség, hogy nagy mennyiségű ellenanyagot képezzen – ez csökkenni fog. De ott vannak a memóriasejtek, amelyek "emlékeznek" arra, hogyan kell az ellenanyagot újratermelni, hogyan kell felépíteni a sejtes immunitást, ennek következtében egy második találkozásnál már "azonnal lépni tudnak", a reakció azonnal maximális lesz és nem alakul ki megbetegedés – magyarázta.
Merkely Béla szerint nem érdemes az ellenanyagszintet magánellátás keretében méretni, mert az „nem is alkalmas semmire”.
Elkerülhető a negyedik hullám
A negyedik hullámmal kapcsolatban azt mondta, a gyógyszergyártók figyelik, a vírusmutánsok közül van-e olyan, amely „megkerüli” a rendelkezésre álló oltásokat. „Én most biztos vagyok benne, jelenleg a világban nincsen olyan mutáns, amely bármilyen módon veszélyeztetné az emberiséget azzal, hogy ki tudná kerülni a környezetünkben nagy mennyiségben használt oltóanyagokkal elért védettséget” – jelentette ki a Semmelweis Egyetem rektora.
Ott, ahol ilyen magas az átoltottság, mint Magyarországon, nem fog bekövetkezni negyedik hullám”.
Merkely Béla szólt arról is, hogy a járványt akkor tudjuk véglegesen magunk mögött hagyni, ha az átoltottság a világ többi országában is egyre magasabb lesz. Közölte, a nagyszámú fertőződésnek az lehet a következménye, hogy vírusmutációk jönnek létre. Megjegyezte: létrejöhet olyan mutáns, amely nagyon távol van Magyarországtól, és akkor a visszafertőződés lehetősége elméletileg fennáll- tette hozzá.
A szakember egyúttal arra figyelmeztette az oltás nélkül külföldre utazni szándékozókat, hogy ott nagy a fertőzés veszélye.
Fotó: Kovács Tamás/MTI
(MTI)
- Csak indokolt esetben menjünk este a sürgősségi osztályokra
- A viharos időjárás így hat a szervezetre: a sürgősségin is több a beteg ilyenkor
- Műtét közben „láthatóvá” vált az agy működése – magyar kutatók áttörése
- Szédülés: a fül, az idegrendszer vagy a keringés jelez?
- Ha elfelejti, miért is indult, ha állandóan a kulcsát keresi
-
29th Annual Gabor Racz Advanced Interventional Pain Conference and Workshops
Budapest, Hungary
August 24–26, 2026 -
16th EUROPEAN EPILEPSY CONGRESS
Athens, Greece
5-9 September 2026 -
Magyar Stroke Társaság XX. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XVII. Konferenciája
Zalakaros, Park Inn by Radisson
2026. szeptember 10-12. -
Hypophysis konszenzus konferencia
Budapest, Semmelweis Egyetem
2026. szeptember 11.
VIDEÓSOROZAT
TARTALMAK
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
FÓKUSZBAN A PARKINSON KÓR
ELŐREHALADOTT PARKINSON-KÓRBAN IS JAVÍTHATÓ AZ ÉLETMINŐSÉG
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság
nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság
tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság
terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság
embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság
mai tevékenység elősegí-
tése.
Társaság
betegségekkel foglalkozó társ-szakmák összefogá-
sa, tudományos kutatások folytatása, hazai és nem-
zetközi kapcsolatépítés.
Neurofiziológiai Társaság
nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság
kenységét illetően.
Társaság
reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság
iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga
ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Idegtudományi Társaság
tás eredményeinek friss is-
mertetése és amennyire lehetséges, művelése is, a lehető legmagasabb szinten.
Társaság
se az oktatást.
Társaság
séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Társaság
Társaság
Társaság




































Ugrás a tetejére!