Sajnálatos módon jött egy váratlan pillanat, ma már neki van szüksége segítő kézre” – írja közösségi oldalán a ZaMED.
A mentőszolgálat tájékoztatása szerint Ágota stroke-ot (agyi érkatasztrófa) kapott. Az állapota azóta stabil, beszélni azonban nem tud, és a testének egyik fele lebénult. „Bár az állapota lassan javul, a felépüléshez gyógykezelésekre és rehabilitációkra lesz szüksége” – írják, hozzátéve, napokon belül meg is kezdi a rehabilitációs kezelést az Adeli egészségügyi központban, ez azonban jelentős költségekkel jár, a ZaMED szerint négy hét több mint hétezer euróba kerül, amit teljes egészében a páciensnek kell állnia.
Ágotának a napokban volt a születésnapja. „A legnagyobb születésnapi kívánsága, hogy mielőbb visszatérhessen a normális élethez és egyúttal a mentőautóba, hogy újra emberi életeket menthessen“
– írja a bejegyzésben a mentőszolgálat, és egyúttal arra kérik az embereket, amennyiben tudnak, járuljanak hozzá Ágota gyógykezelési költségeihez.
Erre a célja nyitottak egy transzparens számlaszámot, amelyre tetszőleges összeg küldhető, emellett pedig az adó két százalékát is fel lehet számára ajánlani (az ehhez szükséges nyomtatványt a ZaMED-től lehet elkérni Facebook-üzenetben).
„Ági egész eddigi életében segített, bízunk benne, hogy lesznek olyan emberek, akik ezúttal neki fognak segíteni“ – zárják a bejegyzést.
A számlaszám:
Agátka Kollárová
SK47 0900 0000 0051 8635 6066

- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
- Ez a gyümölcs csökkentheti a vérrögök kialakulásának kockázatát

-
MAGYAR TUDOMÁNYOS PARKINSON TÁRSASÁG (2025. évi továbbképzés)
Gárdony
2025. augusztus 29-30. -
8TH CONGRESS OF THE EUROPEAN FORUM FOR RESEARCH IN REHABILITATION
Budapest, Hungary
28-31 August, 2025 -
36TH INTERNATIONAL EPILEPSY CONGRESS
Lisbon, Portugal
30 August – 03 September, 2025 -
Magyar Stroke Társaság XIX. és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XVI. konferenciája
Győr
2025. szeptember 11-13

2024

VIDEÓSOROZAT
2024

OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság

nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság

tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság

terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság

embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság

mai tevékenység elősegí-
tése.
Neurofiziológiai Társaság

nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság

kenységét illetően.
Társaság

reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság

iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga

ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság

se az oktatást.
Társaság

séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Társaság

Társaság
