Kásler Miklós elmondta: a pszichiátriai, neurológiai megbetegedésekben magyarok tömegei "nyomorodnak el", ezen segít a mentálhigiéniás program. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) volt talán Európában az egyetlen olyan intézmény, amely az idegrendszer minden funkciójával foglalkozott. Az OPNI-t azonban 2010 előtti megszüntették. Helyettesítésére törekszik a jelenlegi egészségügyi kormányzat a meglévő intézmények - az Amerikai úti Országos Mentális, Idegsebészeti és Ideggyógyászati Intézet és az Nyírő Gyula Kórház - fejlesztésével.
Az Amerikai úti intézet 3,5 milliárdos eszköz- és műszerfejlesztésben részesült - jelezte Kásler Miklós.
A miniszter elmondta azt is: a vidéki egészségügy 500 milliárdos fejlesztése után 2017-től az Egészséges Budapestért Program keretében a központi régióban élő 4 millió ember egészségügyi ellátásának fejlesztésére fordítanak 700 milliárd forintot, ennek részeként 54 milliárd forintból 32 járóbeteg-szakrendelőt újítanak fel, ebből 12 már befejeződött.
Borbély Ádám, a Fidesz-KDNP zuglói képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón köszönetet mondott a kormánynak a zuglói fejlesztésekért, így többek között a Bethesda gyermekkórház 6,5 milliárdos, az Uzsoki utcai kórház 14 milliárdos bővítéséért.
Soha ennyi fejlesztés nem érkezett a kerületbe - mondta a képviselőjelölt.
Kiemelte, hogy a fejlesztések mit sem érnek az orvosok, egészségügyi dolgozók áldozatos munkája nélkül, ami a járványban különösen fontos volt. Mindezért köszönetet mondott az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak.
Erőss Loránd idegsebész, az Országos Mentális, Idegsebészeti és Ideggyógyászati Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón szintén köszöntete mondott a kormánynak az intézmény fejlesztéséért.
Megjegyezte, az intézet feladata az innováció is, az idegrendszer-kutatás és -gyógyítás új módszereinek kidolgozása, például a robotsebészet területén. Az intézmény fejlesztése pedig nem áll le: az új eszközök, műszerek mellett új műtőblokk és energiarendszer is létesül.
(MTI)
- Megoldást találhattak a stroke ellen – ez az étel védhet a betegségtől
- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
-
Transzlációs Medicina Képzési Program
Online, webinár (zoom meeting)
2026. április 15. -
Magyar Gyermekneurológiai Társaság kongresszusa
Szeged
2026. április 16-18. -
Neurological Emergencies
Dublin, Ireland
30 April - 1 May, 2026 -
12TH EUROPEAN STROKE ORGANIZATION CONFERENCE (ESOC)
Maastricht, Holland
6-8 May, 2026
2025
VIDEÓSOROZAT
2025
TARTALMAK
2025
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
FÓKUSZBAN A PARKINSON KÓR
2025
ELŐREHALADOTT PARKINSON-KÓRBAN IS JAVÍTHATÓ AZ ÉLETMINŐSÉG
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság
nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság
tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság
terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság
embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság
mai tevékenység elősegí-
tése.
Társaság
betegségekkel foglalkozó társ-szakmák összefogá-
sa, tudományos kutatások folytatása, hazai és nem-
zetközi kapcsolatépítés.
Neurofiziológiai Társaság
nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság
kenységét illetően.
Társaság
reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság
iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga
ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság
se az oktatást.
Társaság
séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Társaság
Társaság












































Ugrás a tetejére!