A szakemberek úgy vélik, hogy az állapotot genetikai mutáció okozza. A tudósok remélik, hogy a felfedezés segíthet olyan betegségek kezelésében, amelyekben az autofágia is szerepet játszik, mint például az Alzheimer-kór.
A vizsgálat egyik alanyánál három éves korában jelentkeztek a tünetek. Rendellenes volt a járása, csökkent a koordinációja. Ahogy a fiú idősödött, rohamokat, csökkent reflexeket és beszédzavart mutatott: szavai 60-75 százalékban voltak érthetőek.
Kilenc és fél évesen a fiúnál ADHD-t állapítottak meg. (Ez a hírekben egyre gyakrabban szereplő hiperaktivitás/figyelemzavar névvel illetett szindróma. Az érintetteket figyelmetlenség, túlzott aktivitás és impulzivitás tünetegyüttes korai megjelenése, állandósága és súlyossága jellemzi.)
Az autofágia csökkent működése vagy hiánya összefüggésbe hozható a korai öregedéssel. (Fotó: Pixabay)
Az iskoláskorú gyermekek között az ADHD a leggyakoribb pszichiátriai zavar, mintegy öt százalékukat érinti. A fiúnak van egy nővére, aki annak ellenére, hogy életének korai szakaszában fejlődési problémákat mutatott, a betegség tünetei nélkül nőtt fel.
A másik két érintett két nővér. Az egyik gyermekkorában rendellenes kézmozdulatokat produkált, gyakorta megbotlott, és enyhe tanulási és beszédproblémákkal küzdött. A másik nővérnek is problémái voltak, de ahogy mondani szokták, kinőtte. Bár neki is nehézségei vannak a szavak megformálásával.
Életeket menthetnek a neurológiai betegségek a gyermekeknél?
Az amerikai kutatók a gyerekek egészségügyi feljegyzéseinek vizsgálata során felfedezték, hogy mindegyiküknél mutációk vannak az ATG4D néven ismert génben. Annak kiderítésére, hogy az ATG4D mutációk okozzák-e a problémát a gyerekeknél, a kutatók a génmutációit letesztelték.
Felfedezték, hogy a változás az autofágia néven ismert folyamatot befolyásolja. Az autofágia (önemésztés) az eukarióta sejtek szabályozott önlebontó folyamata.
Az autofág lebontás során keletkező molekuláris építőkövek és felszabaduló energia elsősorban a sejt felépítő folyamataiban hasznosulnak, illetve segítenek a sejt túlélésében tápanyaghiányos körülmények között.
A folyamat feltárásáért 2016-ban Oszumi Josinori japán professzor orvosi Nobel-díjat kapott. Az Mta.hu-n Vellai Tibor, az ELTE Genetikai Tanszék professzora arról írt, hogy az autofágia alapvető szerepet játszik a felesleges és károsodott sejtalkotók eltávolításában, azaz a sejt anyagainak megújításában.
Új neurológiai betegséget fedeztek fel, de hogy segít ez az Alzheimer-kóron?
Mivel a sejtes károsodások felhalmozódása az öregedési folyamat és számos öregkori patológia kialakulását eredményezi, nem meglepő, hogy az autofágia csökkent működése vagy hiánya összefüggésbe hozható a korai öregedéssel, valamint sokféle öregkori betegség kialakulásával. Ilyen betegségek közé tartoznak például a különböző ráktípusok, számos neurodegeneratív elváltozás – ezek közül a leggyakoribb az Alzheimer-, a Parkinson- és a Huntington-kór.
Érdekes módon a kutatók azt találták, hogy az érintett gyermekek bőrsejtjeiben az ATG4D mutáció nem zavarja az autofágiát. A mutáció csak az agyban változtatta meg a sejt-újrahasznosító rendszert.
– Az agy nagyon összetett, és a neuronoknak nagyon speciális funkcióik vannak – idézte a Newatlas.com May Christine Malicdan-t, a Genomic Medicine folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzőjét.
Mivel az autofágia szerepet játszik az Alzheimer- és a Parkinson-kórban, a kutatók remélik, hogy munkájuk áttörést hozhat. A ritka betegségek segíthetnek megérteni a biológiai utakat, így jobban megérthetjük, hogy ezek az utak hogyan járulnak hozzá más ritka, illetve, akár gyakori állapotokhoz.
A kutatók folytatják a munkát a három gyermekkel, és felkutatnak másokat, akiket ez a rendellenesség sújt.
Borítókép: illusztráció (Pexels)

- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
- Ez a gyümölcs csökkentheti a vérrögök kialakulásának kockázatát

-
MAGYAR TUDOMÁNYOS PARKINSON TÁRSASÁG (2025. évi továbbképzés)
Gárdony
2025. augusztus 29-30. -
8TH CONGRESS OF THE EUROPEAN FORUM FOR RESEARCH IN REHABILITATION
Budapest, Hungary
28-31 August, 2025 -
36TH INTERNATIONAL EPILEPSY CONGRESS
Lisbon, Portugal
30 August – 03 September, 2025 -
Magyar Stroke Társaság XIX. és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XVI. konferenciája
Győr
2025. szeptember 11-13

2024

VIDEÓSOROZAT
2024

OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság

nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság

tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság

terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság

embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság

mai tevékenység elősegí-
tése.
Neurofiziológiai Társaság

nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság

kenységét illetően.
Társaság

reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság

iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga

ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság

se az oktatást.
Társaság

séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Társaság

Társaság
