Bemutatták a sajtó képviselőnek csütörtökön a nemrégiben létrehozott B1 Medical magánrendelőt Miskolcon. A rendelőben egy, a régióban egyedülálló terápiát valósítanak meg, amely megoldást jelenthet számos betegség hatékony kezelésére. Az orvosi felügyelettel végzett oxigénterápiával világszerte kiváló eredményeket értek már el a rehabilitációk során a szakemberek.
Maga az ötlet, hogy egy ilyen típusú magánrendelőt nyissanak, egy éve fogalmazódott meg – mondta Gergely Balázs, az egyik tulajdonos. Akkor kezdték el az oxigénterápiás berendezés beszerzését üzlettársával, Hricz Zoltánnal.
- Sikerült egy olyan technológiát hozni Miskolcra, ami a megyében abszolút egyedülálló, sőt az országban is csak kevés helyen működik – tette hozzá. Egyáltalán nem volt kérdés, hogy lokálpatriótaként Miskolcon nyissák meg a hiperbárikus oxigénterápiás magánrendelőt, hiszen itt születtek, itt élnek, itt van a családjuk, a barátaik, hangoztatta.
A terápia az egészségmegőrzésben vagy betegségek utáni regenerációban, kezelések kiegészítéseként egyaránt használható. Külföldön régóta használják hatékonyan a gyógyászatban, sőt Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már bekerült az egészségügyben finanszírozott tevékenységek közé. Magyarországon azonban még új, kevés publikáció áll róla rendelkezésre. Azt is feladatuknak tartják, hogy megismertessék az emberekkel és minél több információt adjanak át arról, hogyan működik – fűzte hozzá Gergely Balázs.
Gyógyászati szempontok
Az eljárás lényege, hogy 90-100 százalékos oxigént adagolnak a betegnek a normális nyomás kétszerese, háromszorosa mellett – emelte ki Bárány Miklós belgyógyász főorvos. Az oxigén koncentráció emiatt a szervezetben a 16-szorosát éri el. Az azonnali eredmények között felsorolandó, hogy ödémacsökkentő, revaszkularizáló, illetve antimikróbás hatása van. Hosszú távon pedig javítja a szövetek oxigénszintjét, ezáltal a szervezetben lévő őssejtek koncentrációját is növeli. Minden olyan krónikus betegségben, ahol csorbult a keringés, vagy a vér oxigénszintje csökkent – mondta a főorvos. Ilyenek a stroke utáni állapot, némely demencia forma, továbbá a magasvérnyomás, a gyomorfekély, illetve csonthártya- és más gyulladások, fekélyek. De sport- és agysérüléseknél is kiválóan alkalmazható.
Városfejlesztési szemmel nézve
A város megtartó erejének három fő pillére van, amelyek közül az egyik az egészségtudatosság kérdése. Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat azon a településen, ahol élünk, az egyik legfontosabb, hogy tudjuk, megfelelő egészségügyi ellátásban részesülünk – hangsúlyozta Szopkó Tibor alpolgármester. Egy magas hozzáadott értékkel rendelkező, új technológiát alkalmazó magánklinika, szolgáltatás jó a miskolciaknak. Örvendetes, hogy vannak olyan lokálpatrióták, akik ebben perspektívát látva, mernek nagy beruházásokba fektetni a városban – jelentette ki.
A hiperbarikus oxigénterépia sejtszinten hat, alkalmas krónikus betegségek, többek között a magas vérnyomás, cukorbetegség, stroke utáni állapot vagy meddőség kezelésére.
b1_medical_240208_ja_2.jpg
Fotók: Juhász Ákos

Felgyorsítja a felépülést
Az ünnepélyes átadáson a sajtó képviselőinek bemutatták az oxigénterápiás gép működését. A páciens Tóth Krisztián volt, akinek labdarúgás közben sérült meg a lába. A fiatal férfi elmondta, hogy mielőtt eljött a kezelésre, tájékozódott a terápia jótékony hatásairól. Maga a folyamat kényelmesen történik, a gépben is komfortosan érezte magát, talán legközelebb szellősebben öltözik, mert ezúttal kicsit melege volt. Hozzátette: külföldön a sztársportolók már régóta használják ezt a technológiát, ha megsérülnek és gyorsan szeretnének regenerálódni. Hiszen egy műtét után egy átlagos ember 6-8 hónap alatt épül föl, miközben a profi sportolók ennek a gépnek a használatával fele annyi idő alatt képesek erre.
Fotók: Juhász Ákos
Forrás:minap.hu

- Új kínai-magyar együttműködés a stroke-kutatás területén
- Korai stroke: a vércsoportunkon is múlhat, mekkora az esélyünk az agyvérzésre
- A xilit növeli a szívroham és a stroke kockázatát
- Néha szundít délután? Nem is sejti, milyen jót tesz az egészségének!
- Ez a gyümölcs csökkentheti a vérrögök kialakulásának kockázatát

-
MAGYAR TUDOMÁNYOS PARKINSON TÁRSASÁG (2025. évi kongresszus)
Visegrád
2025. május 30-31. -
EUROPEAN ACADEMY OF NEUROLOGY (EAN) CONGRESS 2025
Helsinki, Finland
21-24 June, 2025 -
MAGYAR TUDOMÁNYOS PARKINSON TÁRSASÁG (2025. évi továbbképzés)
Gárdony
2025. augusztus 29-30. -
8TH CONGRESS OF THE EUROPEAN FORUM FOR RESEARCH IN REHABILITATION
Budapest, Hungary
28-31 August, 2025

2024

VIDEÓSOROZAT
2024

OKTATÁSI
ANYAGOK
2024
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
VÁRJUK A JELENTKEZŐKET
2024
Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény pályázatot hirdet
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Társaság

nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Társaság

tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Társaság

terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Társaság

embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Társaság

mai tevékenység elősegí-
tése.
Neurofiziológiai Társaság

nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Társaság

kenységét illetően.
Társaság

reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Parkinson Társaság

nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
és Terápiás Társaság

iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Liga

ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Társaság

se az oktatást.
Társaság

séges képzési rendszer kialakítása.
Neuro-ophthalmológiai Szekciója

Társaság

Társaság