A stroke világszerte a harmadik leggyakoribb halálok; négy szempontból is fokozott terhet jelent: a morbiditás, a rokkantság, az ismétlődés, a halálozás magas kockázatával jár. A stroke egyik leggyakoribb következménye a mozgáskárosodás – ideértve az izomgyengeséget, a spaszticitást, a károsodott mozgáskoordinációt és a mozgás szabályozásának egyéb zavarait.

A felépülés során az izomerő fokozatos visszatérését gyakran kíséri spaszticitás kialakulása, ez a leggyakoribb szövődmény. A spaszticitás és az ezzel járó ízületi kényszertartások kedvezőtlenül befolyásolják a stroke miatti paresis és ügyetlenség rehabilitációját is. Ezek együttes hatása diszfunkcionális mozgásszabályozáshoz és funkcionális korlátozottsághoz vezet, így súlyosan befolyásolja a betegek önálló életvitelét és részvételüket a társadalmi életben.

A beteg megfelelő testhelyzetbe helyezése alapvető ápolási feladat, terápiás hatása jelentős. Ennek ellenére továbbra is hiányoznak a stroke-betegek legmegfelelőbb testhelyzetére vonatkozó egységes szakmai-gyakorlati protokollok. A rendelkezésre álló bizonyítékok szétszórva találhatók meg több, gyakran egymásnak is ellentmondó irányelvben és szisztematikus áttekintésben, ez megnehezíti a klinikai gyakorlatba való átültetésüket. E hiány pótlására az itt ismertetett közlemény rendszerezetten összegzi a stroke utáni optimális testhelyzet legmeggyőzőbb bizonyítékait a célból, hogy egységes, bizonyítékokon alapuló keretrendszert adjon a klinikai döntés támogatására. A közlemény részletesen tárgyalja az orthesisek szerepét is a stroke utáni felépülésben.

A spaszticitás gyakori a felső végtagban, a leginkább érintett ízületek a könyök (79%), a csukló (66%) és a váll (58%). A spaszticitáshoz társuló kontraktúrák nemcsak fájdalmat okoznak, hanem rontják az önellátási képességet is, például az öltözködést és a személyes higiénét.
A statikus nyújtás széles körben alkalmazott terápia, ez többféleképpen kivitelezhető: gyógytornász segítségével, sínekkel, ortézisekkel és gipszrögzítéssel. Stroke-betegek esetében az ortézisek célja a spaszticitás csökkentése, a funkció javítása, a kontraktúrák megelőzése, a fájdalom enyhítése és a duzzanat csökkentése.

A csukló- és kézortézisek funkcionális helyzetben stabilizálják a végtagot és hatékony passzív nyújtó eszközként szolgálnak a csuklóhajlító izmok kontraktúrájának csökkentésére. Metaanalízisek szerint az ortetikus kezelések általában 3-4 hétig tartanak, heti 6-7 napon, naponta legalább 20 percig.

A vállstabilizáló eszközök, ideértve az irányelvekben ajánlott ortéziseket és hevedereket, mechanikus támaszt nyújtanak a korai subluxatio csökkentésére és a késői kontraktúrák megelőzésére. Ezek az eszközök az izmok és csontok stabilizálásával fenntartják a vállízület anatómiai helyzetét, ezáltal csökkentik a fájdalmat és megelőzik vagy korrigálják a subluxatiót. Az érintett kar proximális-distalis ortopédiai segédeszközei bizonyítottan javítják a vállfájdalmat és csökkentik a subluxatiót, míg a vállhevederek a végtag rögzítésével enyhítik a kellemetlenséget.

Az alsó végtagi ortézisek a történelem legrégebben és legszélesebb körben alkalmazott ortézisei között vannak. Alátámasztják a testet, tehermentesítik az alsó végtagot, megelőzik és korrigálják az alsó végtagi deformitásokat, hatékonyan pótolják a bénult izmok funkcióját, korlátozzák a nem kívánt ízületi mozgásokat és segítik az alsó végtagi mozgászavar kezelését a testtartás, az állás és a járás javításával. A mozgásfunkció segítésén túl ezek az eszközök az egyensúlyt is javíthatják, továbbá hasznosak lehetnek a lábfej-lecsapódás kompenzálására, a járás stabilitásának növelésére, valamint a boka körüli izmok kontraktúrájának megelőzésére.

A szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy az ortézisek alkalmazását a stroke-betegek átfogó állapotfelmérésének kell megelőznie, amely során figyelembe veszik a spaszticitás súlyosságát, a funkcionális hiányosságokat és a társbetegségeket; az ortézisek használatát minden esetben egyénre szabottan kell beállítani.

(Xiong Y, Pan M, Chai W, Lei H, Peng H, Liu H. Best evidence summary on positioning management in stroke patients. Frontiers in Neurology 2025;16. DOI: 10.3389/neur 2025 1648841)