- Magyar topvállalat éléről igazolt tanácsadót Hegedűs Zsolt
- A stroke-betegek testhelyzetének megfelelő pozicionálása
- Csak indokolt esetben menjünk este a sürgősségi osztályokra
- Korszerű ultrahang-technológia segíti a stroke-on átesett betegek rehabilitációját Debrecenben
- Fiatal özvegy, váratlan kérdéssel. Hogy is lehetne átgondolni egy ilyen újszerű, váratlan helyzetet?
Sajtóhírek
Válasszon szakterületet:
-
Vizsgálat indult a 37 éves nő halála ügyébenAz államtitkár kezdeményezésére tisztáznák, hibázott-e valamelyik kórház, amikor addig küldözgették egymásnak a beteget, hogy nem sikerült megmenteni az életét. Folynak a vizsgálatok az esettel kapcsolatban.
-
A magas nőket jobban fenyegeti a rákMinden 10 centiméterrel átlagosan 13 százalékkal nő a vastagbél- és a végbélrák, továbbá a mell-, a vese-, a petefészek-, a pajzsmirigy-, valamint a bőrrák kockázata.-állapították meg amerikai kutatók.
-
Volt, aki hitelből tudta csak előre kifizetni a 150 ezres orvostA hálapénzt előre kérő doki súlyos börtönéveket kapott. Három és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott nem jogerősen és 4 évre eltiltották a szakmájától a veszprémi nőgyógyászt. A nem jogerős ítélet ellen az orvos fellebbezett, mert szerinte egy lejáratás áldozata.
-
Duplán fizet a magyar, ha gyors orvosi ellátást akarÖt hónapot kell várnia Bíró Jánosnak, hogy egy szakorvos megvizsgálja, miért dagad a keze. Az élete nagy részét Amerikában élő férfi nem érti a magyar ellátórendszer működését.
- Csak indokolt esetben menjünk este a sürgősségi osztályokra
- A viharos időjárás így hat a szervezetre: a sürgősségin is több a beteg ilyenkor
- Műtét közben „láthatóvá” vált az agy működése – magyar kutatók áttörése
- Szédülés: a fül, az idegrendszer vagy a keringés jelez?
- Ha elfelejti, miért is indult, ha állandóan a kulcsát keresi
-
16th EUROPEAN EPILEPSY CONGRESS
Athens, Greece
5-9 September 2026 -
Hypophysis konszenzus konferencia
Budapest, Semmelweis Egyetem
2026. szeptember 11. -
Magyar Stroke Társaság XX. Kongresszusa és a Magyar Neuroszonológiai Társaság XVII. Konferenciája
Zalakaros, Park Inn by Radisson
2026. szeptember 10-12. -
X. Stroke Szakdolgozói Vándorgyűlés
Zalakaros, Hotel Karos Spa
2026. szeptember 11-12.
Új elnök a
Társaság élén
Társaság élén
BETEGTÁJÉKOZTATÓ
VIDEÓSOROZAT
VIDEÓSOROZAT
MULTIMÉDIÁS
TARTALMAK
TARTALMAK
Rezidensek, szakvizsgára készülők, neurológiát oktatók figyelmébe
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
PR ANYAGOK FÓKUSZBAN
A PARKINSON KÓR
A PARKINSON KÓR
ELŐREHALADOTT PARKINSON-KÓRBAN IS JAVÍTHATÓ AZ ÉLETMINŐSÉG
Bővebb információkért kattintson a Tovább gombra!
Tovább
Magyar Stroke
Társaság
Társaság
Prof. Dr. Szapáry László
A Társaság megalakításá-
nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
nak célja a stroke kezelé-
sében résztvevő szakem-
berek és szakterületek összefogása, a stroke be-
tegség kezelésének fej-
lesztése.
Magyar Idegsebészeti
Társaság
Társaság
Dr. Novák László
A Magyar Idegsebészeti Társaság célja a magyar idegsebészet fejlesztése, a tagok tudományos ismere-
tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
tének bővítése és orvos-etikai nevelése.
Magyar Fejfájás
Társaság
Társaság
Prof. Dr. Juhász Gabriella
A Társaság működése ki-
terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
terjed a fejfájás prevenció-
jára és kutatására is, célja a fejfájás betegségek haté-
kony kezelésének előmoz-
dítása.
Magyar Neuropathológiai
Társaság
Társaság
Dr. Pál Endre
A Társaság fő célkitűzése a betegség megelőzésé-
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Magyar Idegtudományi
Társaság
Társaság
Prof. Dr. Dobolyi Árpád
A Társaság azokat a szak-
embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
embereket tömöríti, akik az idegtudomány szakterüle-
tein folytatnak kutatásokat, illetve akik érdeklődnek az idegtudományok módsze-
rei és eredményei iránt.
Magyar Neuroradiológiai
Társaság
Társaság
Dr. Várallyay Péter
A Társaság célja a hazai neuroradiológiai szaktudás fejlesztése, a hazai és külföldi oktatási és szak-
mai tevékenység elősegí-
tése.
mai tevékenység elősegí-
tése.
Magyar Gerincgyógyászati
Társaság
Társaság
Dr. Lazáry Áron
A Társaság célja a gerinc-
betegségekkel foglalkozó társ-szakmák összefogá-
sa, tudományos kutatások folytatása, hazai és nem-
zetközi kapcsolatépítés.
betegségekkel foglalkozó társ-szakmák összefogá-
sa, tudományos kutatások folytatása, hazai és nem-
zetközi kapcsolatépítés.
Magyar Klinikai
Neurofiziológiai Társaság
Neurofiziológiai Társaság
Prof. Dr. Fekete István
A Társaság nemcsak mint tudományos egyesület tevékenykedik, de feladatá-
nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
nak tekinti a szakmai tevé-
kenység minőségi ellen-
őrzését és garanciáját is.
Magyar Neuroimmunológiai
Társaság
Társaság
Dr. Rózsa Csilla
A Társaság célja tagjainak szakmai tevékenységét elősegítve állást foglalni az egyes szakterületek tevé-
kenységét illetően.
kenységét illetően.
Magyar Gyermekneurológiai
Társaság
Társaság
Prof. Dr. Fogarasi András
A gyermekgyógyászat és idegsebészet szakembe-
reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
reit összefogva végzi a Társaság kutatási és szervezési tevékenységét.
Magyar Tudományos
Parkinson Társaság
Parkinson Társaság
Prof. Dr. Kovács Norbert
A Társaság fő célkitűzése a betegség megelőzésé-
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
nek és kezelésének fő irányelveinek meghatáro-
zása a szakma és a lai-
kusok számára.
Magyar Alvásdiagnosztikai
és Terápiás Társaság
és Terápiás Társaság
Dr. Kunos László
A Társaság célja, hogy informálja a lakosságot az alvászavarok lehetséges hátteréről, következménye-
iről, illetve kezelési módjai-
ról.
iről, illetve kezelési módjai-
ról.
Magyar Epilepszia
Liga
Liga
Dr. Kelemen Anna
A Társaság célja a felnőtt és gyermek epilepsziás betegek orvosi, rehabilitá-
ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
ciós és szociális ellátásá-
nak koordinálása, szakem-
berek továbbképzése, irányelvek kidolgozása.
Horányi Béla Klinikai
Idegtudományi Társaság
Idegtudományi Társaság
Dr. Folyovich András
A Társaság célja a klinikai-tudományok területén belül az úgynevezett csúcskuta-
tás eredményeinek friss is-
mertetése és amennyire lehetséges, művelése is, a lehető legmagasabb szinten.
tás eredményeinek friss is-
mertetése és amennyire lehetséges, művelése is, a lehető legmagasabb szinten.
Magyar Klinikai Neurogenetikai
Társaság
Társaság
Dr. Boczán Judit
A Társaság célja tagjainak szakmai tevékenységét elősegítve állást foglaljon a neurogenetikai vizsgálatok irányelveiről, a therápiás törekvésekről és elősegít-
se az oktatást.
se az oktatást.
Magyar Neuroszonológiai
Társaság
Társaság
Dr. Németh László
A Társaság célja a közös szakmai irányvonalának kialakítása, fejlesztése, a szakmai alapkövetelmény-rendszer kidolgozása, egy-
séges képzési rendszer kialakítása.
séges képzési rendszer kialakítása.
Magyar Szemészeti Társaság
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Neuro-ophthalmológiai Szekciója
Dr. Somlai Judit
Neuro-ophthalmológus, aki a látászavart okozó megbetegedések okának keresésével, meghatározásával és kezelésével foglalkozik.
Magyarországi Fájdalom
Társaság
Társaság
Dr. Puskár Zita
A Társaság célja az akut és krónikus fájdalom szindrómában szenvedő betegek teljes körű ellátásának szakmai tudományos eszközökkel történő előmozdítása.
Magyar Rehabilitációs
Társaság
Társaság
Dr. Cserháti Péter
Társaságunk a rehabilitáció bármely területével foglalkozó tagok önkéntes társulásán alapuló, hazai és nemzetközi egészségügyi kapcsolatok fejlesztését elősegítő szervezet.
Magyar Demencia
Társaság
Társaság
Dr. Zádori Dénes
A Magyar Demencia Társaság célja a demenciával élő betegek ellátásának javítása, a tudományos és klinikai együttműködések erősítése, a hazai szakmai közösség összefogása.




































Ugrás a tetejére!