A halálközeli hallucinációk nem természetfeletti eredetűek, hanem az emberi tudat és tapasztalat normális tartományának részei – mutatja be a neurológia álláspontját a jelenségről Oliver Sacks.

A hvg.hu cikke a neves neurológus, Oliver Sacks Első szerelmek és utolsó történetek című könyvéből mutat be egy részletet a testen kívüli és halálközeli élményekről.

Ezek az élmények általában olyan meggyőző hallucinációk, amelyeket átélőik nem hajlandók hallucinációnak tekinteni, a különféle beszámolók közötti hasonlóságokat pedig a jelenség objektív valóságosságának – sőt egyesek a lélek testtől független létezésének – bizonyítékaként értelmezik.

A halálközeli élmény jellemző fázisai közé tartozik például az az érzés, mintha egy sötét alagútban haladnánk egy csodálatos fény felé, a másik oldalon pedig néha rokonokat vélünk látni, vagy épp saját életünk emlékei peregnek le. Testen kívüli élményhez Sacks leírása szerint több rendellenesség is vezethet: például szívroham vagy szívritmuszavar, a vérnyomás vagy a vércukorszint hirtelen leesése, de éltek át hasonlót mások mellett nagy nehézségi erőnek kitett vadászpilóták is.

Sacks szerint ezek a hallucinációk azért tűnnek olyan valóságosnak, mert ugyanazokat az agyi rendszereket használják, mint az igazi érzékelés. Vagyis amikor valaki hangokat hallucinál, akkor a hallópályák lépnek működésbe, ha pedig valaki egy arcot hallucinál, akkor a látókéregnek a környezetben lévő arcok felismerésére szolgáló területe aktiválódik.

A neurológia ismeretei szerint a halálközeli élmények olyan átmeneti állapotokban jelentkeznek, amikor a tudat – a megszakadását kiváltó esemény után – egy bizonyos mértékben már visszatért, de még nem tisztult ki teljesen. Az élmény akár 20-30 másodperc alatt is végbemehet, még akkor is, ha ennél sokkal többnek tűnik.

Esszéjében Sacks idézi Kevin Nelsont, a Kentucky Egyetem halálközeli élmények idegrendszeri alapjait tanulmányozó neurológusát, aki szerint az ezekben az élményekben leírt sötét alagút a látótérnek a szemek elégtelen vérellátása miatti összeszűkülése, a ragyogó fény pedig az agytörzsből a vizuális átkapcsolóállomásokon keresztül a látókéregbe áramló vizuális ingerfolyamra utal.

Sacks szerint a hallucinációk nem természetfeletti eredetűek, hanem az emberi tudat és tapasztalat normális tartományának részei. “Ez nem jelenti azt, hogy nem játszhatnak szerepet a spirituális életben, vagy nem lehetnek nagy jelentőségűek egy egyén számára. Míg azonban érthető, hogy sokan értéket tulajdonítanak nekik, hitet alapoznak rájuk vagy narratívákat alkotnak belőlük, a hallucinációk nem szolgálhatnak bizonyítékul semmilyen metafizikai lény vagy hely létezésére. Csakis arra szolgálnak bizonyítékul, hogy az agyunk képes létrehozni őket” – zárja írását a neurológus.

Forrás: Urbanlegends